Skip to main content

Kiderült, hogy a Ford technológiája hogyan csökkentheti a fantom-torlódásokat az idei nyaralási rohamban

News   •   Jul 27, 2018 10:00 CEST

2018. július 27. – Németországban a nyaralni induló családok nyári népvándorlása olyan nagymérvű jelenség, hogy már külön becenevet is kapott: “Blechlawine”, azaz fémlavina.

A nyaralási szezonban Európa-szerte hihetetlenül zsúfolttá válnak az utak, s ilyenkor gyakran előfordulnak a láthatóan minden ok nélkül kialakuló fantom-torlódások.

Ezek az idegesítő forgalmi dugók szinte mindig emberi hibára vezethetők vissza: valaki irányjelző nélkül sorol be egy másik sávba, figyelmetlenül vezet, önző módon tolakodik, vagy rossz a reakcióideje. Ha pedig valaki emiatt hirtelen fékez, azzal beindul egy láncreakció, hiszen a mögötte haladók is a fékre lépnek, és a kocsisor megtorpan, sőt akár meg is állhat.

Ezt a jelenséget vizsgálták a Ford és a Vanderbilt Egyetem kutatói az amerikai Tennessee államban, bemutatva, hogy a Ford-modellekhez rendelhető Adaptív Sebességtartó Automatika széles körű elterjedése csökkentheti vagy egészen ki is küszöbölheti a fantom-torlódások kialakulását.

Az Adaptív Sebességtartó Automatika (ACC) a vezető beavatkozása nélkül, automatikusan lassít vagy gyorsít, mindig tartva az elöl haladó autó sebességét.

“Egy vidám családi nyaralás könnyen válhat idegesítővé, ha a forgalom csak vánszorog – különösen akkor, ha utólag rájön az ember, hogy az egész tulajdonképpen minden ok nélkül történt,” mondta Torsten Wey, a Ford Európa vezetősegítő és biztonsági technológiáiért felelős managere. “Arra bátorítjuk az ACC-vel felszerelt Fordok tulajdonosait, hogy nyári túráikon használják ezt az intelligens technológiát, mert ez jelentheti az első lépést a stresszmentes, kellemes autózás felé.”

A Ford egyik zárt tesztpályáján 36 autóval szimulálták a szokványos autópálya-forgalmat, miközben minden jármű vezetője használta az ACC-t. Ezután az autók a rendszer kikapcsolásával is lejátszották ugyanezt a helyzetet, vagyis a vezetők önállóan kezelték a féket és a gázt.

Az eredmény: az ACC-t használó járművek sokkal hatékonyabban csökkentették a fékezési hullám hatását, mint azok, amelyekben ki volt kapcsolva a technológia. A lassítási láncreakció még akkor is hasonló mértékben enyhült, ha csak minden harmadik autóban működött az ACC.

“A forgalomszervező kutatók és mérnökök évek óta vizsgálják azokat az intelligens járműtechnológiákat, amelyek mérséklik a forgalmi torlódást – legyen szó akár az egymással kommunikáló autókról, akár az olyan járművekről, amelyek előre felmérik, mi történhet az úton, és képesek reagálni erre,” magyarázta Daniel Work, a Vanderbilt Egyetem professzora. “Ez a bemutató remek lehetőséget teremtett arra, hogy megállapítsuk: a kereskedelmi forgalomban kapható aktív vezetősegítő technológiák arra is használhatók, hogy segítsék a forgalom egyenletes áramlását.”

Az Adaptív Sebességtartó Automatika jelenleg a Ford európai személy- és haszongépjármű-kínálatának 80 százalékához rendelhető meg, sőt a vadonatúj Ford Focusban már a rendszer továbbfejlesztett változata működik, amelynek Stop & Go, Sebességkorlátozás Felismerés és Sávközép funkcióival akár a megállásokkal és elindulásokkal tarkított forgalomban is egyszerű a közlekedés.

Egy korábbi, az EU által kezdeményezett és a Ford Kutatási és Innovációs Központja által irányított közös kutatási projekt már kiderítette, hogy az ACC és az Ütközésre Figyelmeztető Jelzés technológiákkal akár meg is előzhetők az autópálya-balesetek, és legalább 5 százalékkal mérsékelhető az ebből eredő sérülések súlyossága; segítségükkel az autósok évente több mint 3 millió órányi tétlen ácsorgást és araszolgatást spórolhatnak meg; valamint 3 százalékkal csökkenthető a személyautók üzemanyag-fogyasztása.

# # #

Háttérinformáció a szerkesztőknek:

A bemutató során az autók egy zárt, nagy sebességű ovális tesztpályán haladtak három forgalmi sávban (mindegyik sávban 12 jármű), így szimulálva az autópálya forgalmát. A sávokban elöl haladó autók 97 km/órás sebességről 64 km/órára lassítottak, mintha zavar történt volna a forgalomban. Az ACC technológia használata nélkül minden autós erősebben fékezett, mint ez előtte haladó; ez fékezési hullámreakciót váltott ki, ami egyre erősebb lett a kocsisor végénél.

A kísérletet úgy is végrehajtották, hogy az összes autóban bekapcsolták az ACC-t, méghozzá 100 km/órára, vagyis éppen csak egy kicsit gyorsabbra állítva az első autók tempójánál, hogy az egymás mögött haladó járművek egyenletes áramlatban haladjanak. Ezen a bemutatón az ACC rendszerek szinte minden fékezési szituációban jobban teljesítettek, mint az emberek.

Az ACC hatékonyan enyhítette a fékezési láncreakció hatását: a sávban haladó utolsó autó sebessége csak 8 km/órával csökkent – ahelyett, hogy állóra fékezett volna.

A csapat azt is kipróbálta, hogy harmadára csökkentette az ACC-t használó autók számát. Ez már olyan csekély arány, amiről a kutatók úgy gondolták, hogy aligha lehet hatékony a fantom-torlódások kiküszöbölésében. Ám az eredmény még így is hasonló lett, mint akkor, amikor minden autóban be volt kapcsolva az ACC.

2017-ben az autósok Németországban évente átlagosan 30 órát rostokoltak a csúcsforgalomban, az Egyesült Királyságban pedig 31 órát. Londonban ugyanez az idő 74 óra volt, vagyis több, mint három teljes nap*

A forgalmi dugók a német autósoknak 80 milliárd euró, a brit vezetőknek 37 milliárd font többletköltséget okoztak 2017-ben*

A Ford a következő modelljeihez kínál Adaptív Sebességtartó Automatikát: Fiesta és Fiesta Van, C-MAX, Grand C-MAX, Kuga, Mondeo, Mustang, S-MAX, Galaxy, Ranger, Tourneo Custom, Tourneo Connect, Transit Custom, Transit Connect és Transit. A Stop & Go, Sebességkorlátozás Felismerés és Sávközép funkciókkal kiegészített ACC a vadonatúj Focus és az új Edge modellekhez rendelhető meg

*INRIX Global Traffic Scorecard, INRIX Research, Graham Cookson, 2018. február

Attached Files

Word document

Comments (0)

Add comment

Comment

By submitting the comment you agree that your personal data will be processed according to Mynewsdesk's Privacy Policy.