Skip to main content

A Ford a Genfi Autószalonon mutatja be európai vásárlóinak a Mustang BULLITT, az új Edge SUV és az új KA+ Active modelleket

Sajtóközlemény   •   márc. 05, 2018 20:15 CET

Az új Mustang BULLITT

GENF, 2018. március 6. – A Ford ma mutatja be a Genfi Autószalonon az Európában júniustól kapható új Ford Mustang BULLITT változatot, valamint a márka eddigi legfejlettebb SUV-modelljét, az új Edge szabadidő-autót és a Ka+ kisautó első SUV-stílusú változatát, az új KA+ Active modellt.

A Steve McQueen főszereplésével készült legendás Warner Bros. film 50. évfordulóját ünneplő új Mustang Bullitt bemutatásában a McQueen család harmadik generációja, Chase és Madison McQueen is részt vesz.

A Shadow Black vagy klasszikus Dark Highland Green fényezésekkel megrendelhető modellt egy feltuningolt, 5,0 literes V8-as motor hajtja, aminek teljesítménye várhatóan 464 LE, forgatónyomatéka pedig 529 Nm lesz*; az autóban új fordulatszám-szabályozó technológia gondoskodik a zökkenőmentes fokozatváltásokról.

“Az új Ford Mustang Bullitt olyan örökséget hordoz, amin büszkén osztozunk a McQueen családdal, és amit nagy várakozással mutatunk be európai vásárlóinknak,” nyilatkozta Steven Armstrong, a Ford Motor Company csoportszintű alelnöke és az Európáért, a Közel-Keletért és Afrikáért felelős elnöke.

Az új Edge SUV a vállalat eddigi legfejlettebb technológiájú SUV-ja. Az Edge vezetőjének munkáját egy átfogó kamera- és szenzor-alapú technológiai rendszer segíti, amit a Ford mérnökei kifejezetten arra terveztek, hogy kellemesebbé és stresszmentesebbé tegye az utazást, valamint hogy segítsen elkerülni a baleseteket, vagy enyhítse azok súlyosságát. Az új modellben mutatkozik be az európai piacon a Ford 2,0 literes EcoBlue dízelének új, erős és takarékos, 238 lóerős biturbó változata*, ami egy új fejlesztésű, nyolcfokozatú automata sebességváltóhoz csatlakozik.

Az új KA+ Active az új KA+ kompakt ötajtós modell továbbfejlesztésével született: az új változat keményebb stílust sugalló külső karosszériaelemeket, emelt hasmagasságot, egyedi futómű-tuningot, új hűtőrács-kialakítást, exkluzív utastéri kidolgozást és bőséges alapfelszereltséget kínál. A modell Magyarországon nem lesz elérhető.

Ugyancsak Genfben látható a Ford teljesen átdolgozott, dinamikus és stílusos Tourneo személyszállító-kínálata is. A tágas új Tourneo Courier, Tourneo Connect és Tourneo Custom modelleket ezentúl még látványosabb stíluselemekkel, kifinomult utastéri technológiákkal és fejlett hajtásláncokkal rendelhetik meg az európai vásárlók.

A Ford standjára ellátogatók emellett a LEGO®Speed Champions sorozat legújabb darabjait, azaz a 2017-es WRC-győzelemnek emléket állító M-Sport Ford Fiesta WRC rallyautó LEGO®változatát, valamint az 1968-as Ford Mustang Fastback modell építőcsomagját is felfedezhetik.

A Mustang BULLITT megérkezik Európába

A filmtörténet egyik leghíresebb autós jelenete majdnem 10 percen át tart a Warner Bros. “Bullitt” , magyarul San Francisco-i zsaru című filmjében, amikor Steve McQueen egy 1968-as Mustang GT kupéval üldöz két bérgyilkost San Francisco utcáin.

Ennek az autónak állít emléket az új Ford Mustang Bullitt. A különleges modellváltozatot a Ford 5,0 literes V8-asa hajtja, amit nyitott szívórendszerrel és szívócsonkkal, 87 mm-es fojtószelepházakkal és a Shelby Mustang GT350 modellből származó hajtáslánc-vezérlő modullal egészítettek ki a mérnökök. Az autóban a Ford új fordulatszám-szabályozó technológiája is megjelenik, ami a simább visszakapcsolások mellett az erőteljes 5,0 literes V8-as “felhördülését” is biztosítja, míg az aktív szelepes kipufogórendszer jellegzetes, doromboló V8-as motorhanggal tölti meg az utasteret.

A Mustang Bullitt 19 colos, Torq Thrust stílusú keréktárcsákon gördül, amelyek mögött vörösre festett Brembo™ féknyergek láthatók, a kör alakú tanksapkát pedig ugyanolyan logó díszíti, mint a mozifilmben. Az utastér meghatározó elemei a Recaro sportülések, és a műszerfal utasoldali részén a szokásos Mustang-embléma helyett a Bullitt változatba egy egyedi sorszámozással ellátott plakett kerül. Az új modell fehér biliárdgolyó-váltógombja is stílusos főhajtás az eredeti autó emléke előtt.

A kifinomult technológiák közt érdemes megemlíteni a 12 colos digitális LCD műszeregységet, valamint a prémium minőségű B&O PLAY audiorendszert, aminek 1000 wattos teljesítményét 12 hangszóró sugározza szét a kabinban, minden utas számára hibátlan zenei élményt kínálva.

„Semmi sem tükrözi jobban a Mustang szellemiségét és energiáit, mint a ‘Bullitt’ legendás üldözési jelenete,” vélekedett Steven Armstrong, a Ford Motor Company csoportszintű alelnöke és az Európáért, a Közel-Keletért és Afrikáért felelős elnöke. „Feltuningolt teljesítményével és olyan új rendszereivel, mint a fordulatszám-szabályozás vagy a B&O PLAY audio, az új Mustang Bullitt ugyanolyan menő lesz, mint annak idején maga Steve McQueen volt.”

Az új Mustang Bullitt európai bemutatóját Steve McQueen két unokája, Chase és Madison, valamint édesapjuk, Chad McQueen is támogatja, akik leforgatták saját autós üldözési jelenetüket a Genfet körülölelő Svájci Alpok szerpentinjein – vagyis pontosan ott, ahol a “Bullitt” című film híres száguldását felvették.

A Ford genfi standján az új Mustang Bullitt mellett egy igazi klasszikust is megcsodálhatnak a látogatók: egy 1968-as, 6,4 literes V8-as motorral épített, Highland Green fényezésű Ford Mustang GT-t, ami pontosan ugyanaz a modell, mint amit Steve McQueen vezetett a “Bullitt” legendás autós üldözésében.

A kifinomult, új Edge SUV

A sportos ST-Line kivitelben megjelenő új Edge látványos orr-részt és hátsó részt, széles hűtőrácsot, a karosszéria színére fényezett külső elemeket (például oldalsó szélterelő szoknyákat) és 20 colos alumínium keréktárcsákat kapott.

Az új Ford Edge modellben három új Ford vezetősegítő technológia is bemutatkozik az európai piacon:

Stop-and-Go és Sávközép funkcióval kiegészített Adaptív Sebességtartó Automatika: Kényelmes követési távolságot tart, közben pedig segít az autót a sáv közepén tartani, csökkentve ezzel a stresszt a gyérebb forgalmú utakon megtett hosszú utazások során

Ütközés Utáni Fékezés: Az első becsapódás észlelése után a fékerő automatikus szintentartásával mérsékli a lehetséges másodlagos ütközés hatását; az autó lelassítása kisebb sérülési kockázatot jelent az utasok és a jármű számára

Kikerülő Kormányzási Asszisztens: Segít a vezetőnek a hirtelen állóra fékezett vagy lassabb járművek kikerülésében. A városi és országúti sebességtartományokban egyaránt működő berendezés radarral és kamerával érzékeli a Ford előtt lassan haladó vagy álló járműveket, és kiegészítő kormányzási nyomatékkal segít, hogy a vezető egy elkerülő manőverrel megakadályozza az ütközést

A Ford új, 238 lóerős 2,0 literes EcoBlue dízele egy új fejlesztésű, nyolcfokozatú automata sebességváltóhoz csatlakozik. Az autó optimális menetteljesítményéről és kifinomult működéséről a hajtáslánc Adaptív Kapcsolási Ütemezése, Adaptív kapcsolásvezérlése és Intelligens Összkerékhajtása gondoskodik. Az alapáron kínált szelektív katalizátor a kipufogógázok utánkezelésével hatásosan csökkenti a motor NOX-kibocsátását.

Az új Ford Edge vásárlói vezeték nélküli töltőt is rendelhetnek kompatibilis készülékeikhez. A SYNC 3 kommunikációs és szórakoztató rendszer segítségével a vezető hangutasításokkal vagy a 8 colos érintőképernyőről kezelheti a csatlakoztatott okostelefonokat, a navigációs rendszert és a klímaberendezést. Az opciók listáján egy új, prémium B&O PLAY hangrendszer is szerepel, amit kifejezetten az Edge utasteréhez hangoltak, és a kényelmet szolgáló megoldások közt megtalálható a teljes mértékben konfigurálható 3D digitális műszeregység is, akárcsak a kabin teljes hosszában végigfutó panoráma üvegtető, a fűthető/hűthető első ülések, a fűthető hátsó ülések és a fűthető kormánykerék is.

“Eddigi legmodernebb vezetősegítő technológiáink segítségével az autósok immár könnyen haladhatnak a sűrű, araszoló forgalomban, a nyílt úton pedig kellemesen suhanhatnak a nyolcfokozatú automatával összekapcsolt új, takarékos és kifinomult 2,0 literes EcoBlue dízelmotorral. Az új Ford Edge a legújabb vonzó ajánlatunk az európai vásárlók számára, akik egyre nagyobb számban váltanak SUV-modellekre,” nyilatkozta Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke.

KA+ Active crossover

A most kifutó modellnél magasabb szintű komfortot, több vezetősegítő technológiát és stílusosabb külső-belső kialakítást kínáló új Ford KA+ kisautóból most egy új crossover változat is készült.

A KA+ Active 23 milliméterrel nagyobb szabad hasmagassággal készül, és az autó külső megjelenését küszöb- és kerékjárat-szélesítések, fekete alsó és felső hűtőrácsok, valamint kerékpárok és más sporteszközök szállítására alkalmas tetősínek teszik karakteressé. Az új modellváltozat exkluzív felszereltségét Canyon Ridge bronzmetál külső fényezés és egyedi dizájnú 15 colos könnyűfém keréktárcsák egészítik ki.

Az új KA+ kényelmi felszereltségében a Ford SYNC 3 kommunikációs és fedélzeti szórakoztató rendszer, az esőérzékelő ablaktörlő és az automatikus fényszóróvezérlés is szerepel.

Az ötszemélyes utasteret és tágas csomagteret kínáló KA+ és KA+ Active modellek vásárlói immár nemcsak benzinmotort, hanem dízel erőforrást is választhatnak. A Ford új, kifinomult és üzemanyag-takarékos 1,2 literes, háromhengeres Ti-VCT (kettős független változó szelepvezérlésű) benzinmotorja 70 és 85 lóerős változatban rendelhető, és a blokk várható CO₂-kibocsátása 114 g/km.** A Ford 95 lóerős, 1,5 literes TDCi dízele ideális választásnak ígérkezik azok számára, akik sokat autóznak; e motor várható legalacsonyabb CO₂-kibocsátása 99 g/km lesz.**. A K+ modell Magyarországon nem lesz elérhető.

A Tourneo személyszállító-család teljesen megújult


A kínálat csúcsát jelentő nyolc/kilencüléses Tourneo Customot új, látványos orrkialakítás jellemzi; az autó vadonatúj, prémium kivitelű kabinjában – a szegmensben egyedülálló megoldásként – a hat különálló hátsó ülés akár konferencia-elrendezésben is beállítható. A legnagyobb méretű Tourneo személyszállító már megrendelhető a márkakereskedésekben

Az öt- és hétüléses változatokban is megvásárolható Tourneo Connectben jelenik meg először a vadonatúj, üzemanyag-takarékos 1,5 literes EcoBlue dízelmotor* és a nyolcfokozatú automata sebességváltó kombinációja, akárcsak az 1,0 literes EcoBoost benzinmotor hengerlekapcsolási technológiája. A manuális kapcsolású változatokba alapáron hatfokozatú sebességváltó kerül. Az autó hangulatát kívül az új, stílusos orrkialakítás, belül pedig a megújult utastéri kárpitozás teszi különlegessé.

A kompakt, ötüléses Tourneo Courier megújult motorokat, hatfokozatú manuális sebességváltót, SYNC 3 technológiát és frissebb orrkialakítást kínál. Az új Tourneo Courier és Tourneo Connect modellek 2018 közepétől lesznek kaphatók.

Új LEGO® Speed Champions készletek

Legendás autók, sokkal kisebb méretben: a LEGO dizájnerei sikeresen lekicsinyítették az M-Sport Ford Fiesta WRC rallyautót és az 1968-as Ford Mustang Fastback modellt, amelyek immár megvásárolhatók a LEGO®Speed Champions sorozatban.

A 203 darabos Ford Fiesta M-Sport WRC készlet többféle keréktárcsát és két cserélhető tetőt (ez utóbbiak egyikét az éjszakai futamokhoz használt spotlámpák egészítik ki), autentikus versenyautó-grafikát, valamint sisakot és versenyzői kezeslábast viselő mini pilótafigurát tartalmaz.

A Ford-stand látogatói akár közös fotót is készíthetnek a győzelmi dobogó háttere előtt álló, életnagyságú LEGO® Ford GT pilótával. Az 1,84 cm magas alakot 67.252 kockából, 304 órányi munkával állította össze hét jól képzett LEGO®-építőmester.

# # #

* Az üzemanyag-fogyasztás és a CO₂-kibocsátás hivatalos adatait az értékesítés megkezdéséhez közelebbi időpontban teszi közzé a Ford.

** Az üzemanyag/energiafogyasztási, CO2-kibocsátási és az elektromos üzemmódban megtehető hatótávolság adatait az Európai Unió 715/2007/EC számú szabványa által előírt technikai kívánalmak és műszaki adatok alapján, illetve a legfrissebb EC/692/2008 direktíva alapján regisztrálták. Az üzemanyag-fogyasztási és CO2-kibocsátási adatok egy járműtípusra, nem pedig egy adott járműre vonatkoznak. Az alkalmazott tesztelési eljárás lehetővé teszi a különféle járműtípusok és különféle gyártmányok összehasonlítását. A közúti üzemanyag/energiafogyasztási, CO2-kibocsátási és az elektromos üzemmódban megtehető hatótávolság adatai eltérhetnek az itt közölt adatoktól, mivel ezeket befolyásolhatja a vezetési stílus, akárcsak egyéb, nem műszaki jellegű tényezők is. A CO2 egy üvegházhatású gáz, ami a legnagyobb mértékben felelős a globális felmelegedésért.

2017 szeptemberétől kezdve egyes új autók típusbizonyítványát már a legújabb (EU) 2017/1151 direktíva alapján, a Világszinten Összehangolt Könnyűgépjármű-Vizsgálati Eljárással (WLTP) készítik, ami egy új, életszerűbb vizsgálati módszer az üzemanyag-fogyasztás és a CO2-kibocsátás mérésére. 2018 szeptemberétől kezdve a WLTP teljes egészében felváltja a jelenleg használatos Új Európai Vezetési Ciklus (NEDC) eljárást. A NEDC kivezetésének időszakában a WLTP által mért üzemanyag-fogyasztási és CO₂-értékeket visszaszámítják az NEDC szabvány szerinti értékekre; ez lesz a 'korrelációs eljárás'. Az új értékek némileg különböznek majd a korábbi fogyasztási és emissziós értékektől, mivel a vizsgálat néhány eleme is megváltozik, így előfordulhat, hogy ugyanazon járműhöz különböző üzemanyag-fogyasztási és a CO2-kibocsátási adatok tartoznak majd.

A Ford Motor Company globális autóipari és mobilitási vállalat, amelynek központja a Michigan állambeli Dearborn. Az összesen mintegy 202.000 alkalmazottat foglalkoztató, világszerte 62 gyártóüzemet működtető vállalat alaptevékenysége a Ford személyautók, haszongépjárművek, SUV-k és elektromos hajtású autók, valamint a Lincoln luxusautók gyártása, értékesítése, finanszírozása és a velük kapcsolatos szolgáltatások biztosítása. Ugyanakkor a Ford lendületesen dolgozik az új lehetőségek kiaknázásán is a Ford Intelligens Mobilitás terv alapján, aminek célja, hogy piacvezetővé tegye a vállalatot a konnektivitás, a mobilitás, az önállóan működő autók, a vásárlói élmény és az adatfeldolgozás területén. A vállalat a Ford Motor Credit Company révén pénzügyi szolgáltatásokat is nyújt. Amennyiben több információra van szüksége a Ford termékeiről vagy a Ford Motor Credit Company szolgáltatásairól, kérjük, keresse fel a www.corporate.ford.com vagy a www.ford.hu honlapot

A saját tulajdonú vállalatokban körülbelül 52.000 alkalmazottat, az összevont, illetve nem összevont közös vállalkozásokkal együtt pedig mintegy 66.000 embert foglalkoztató Ford Európa felel a Ford márkához tartozó autók gyártásáért, értékesítéséért és karbantartásáért Európa 50 piacán. A Ford Motor Credit Company mellett a Ford Európa üzleti tevékenysége magában foglalja a Ford Ügyfélszolgálat és 24 gyártóüzem (16 saját tulajdonú vagy összevont közös vállalat és 8 nem összevont közös vállalkozás) működtetését. Az első Ford autókat 1903-ban szállították Európába – ugyanabban az évben, amikor a Ford Motor Companyt alapították. Az európai gyártás 1911-ben indult meg.

Csatolt fájlok

Word dokumentum

Megjegyzések (0)

Megjegyzés hozzáadása

Megjegyzés

By submitting the comment you agree that your personal data will be processed according to Mynewsdesk's Privacy Policy.