Skip to content
Új Transit Custom PHEV
Új Transit Custom PHEV

Sajtóközlemény -

A Ford Transit Custom egy különleges PHEV-változattal és gazdagabb felszereltséggel szilárdítja meg elsőségét; bemutatkozik a Transit Connect Sport

HANNOVER, Németország, 2018. szeptember 18. – A Ford Transit Custom megerősíti vezető pozícióját az 1 tonnás áruszállítók európai piacán: a Ford a Hannoveri Haszongépjármű Szakkiállításon mutatja be először a sorozatgyártásra kész, plug-in hibrid (PHEV) hajtású modellváltozatot.

A fejlett Transit Custom PHEV fejlett hibrid hajtáslánca várhatóan 50 kilométernyi emissziómentes autózást tesz lehetővé, illetve 500 kilométeres hatótávolságot kínál a díjnyertes 1,0 literes EcoBoost motor használatával.*

A Ford az első tömeggyártó, amely plug-in hibrid technológiát honosít meg ebben a haszongépjármű-szegmensben. Ez a megoldás lehetővé teszi, hogy az autó akkumulátorát az elektromos hálózatról töltsék fel, és így nulla károsanyag-kibocsátással végezzen el rövidebb fuvarokat, akár azokban a zónákban is, ahová csak a csekély emissziójú járművek hajthatnak be. A PHEV modell sorozatgyártása 2019 második felében kezdődik.

“A Transit Custom PHEV átalakítja majd az 1 tonnás, általános felhasználású áruszállítók piacát, hiszen nulla károsanyag-kibocsátásának köszönhetően praktikus megoldást kínál,” vélekedett Ian Porter, a Transit Custom programvezető főmérnöke. “A Transit Custom PHEV használata semmiféle kompromisszumot nem jelent: ugyanolyan szállító kapacitást kínál, mint dízelmotoros testvére, és a hosszú távú fuvarokra is tökéletesen megfelel, mivel útközben nem kell újra meg újra megállni, hogy feltöltsük az akkumulátorát.”

A Ford további fontos változásokat is bejelentett a Transit Custom modellcsaládban; például azt, hogy az autóhoz megrendelhető a továbbfejlesztett, 2,0 literes EcoBlue dízelmotor erősebb, 185 lóerős változata és a szegmensben elsőként kínált mild hibrid hajtáslánc, emellett pedig új, vezetéstámogató rendszerek is megjelennek a kínálatban.

Nulla emisszió.

A Transit Custom PHEV kimagaslóan kedvező üzemanyag-fogyasztást és energiahatékonyságot kínál üzemeltetőinek. A fejlett hibrid-elektromos hajtási rendszer egyaránt remekül illik a gyakori megállásokkal tarkított fuvarokhoz és a hosszabb távú szállítási feladatokhoz.

A járműben soros hibrid hajtáslánc-konfiguráció működik, amelyben az első kerekeket nem belsőégésű motor, hanem elektromotor hajtja. Ez utóbbit egy kompakt méretű, 14 kWh teljesítményű, folyadékhűtésű lítium-ion akkumulátorcsomag látja el energiával; az akkumulátor a rakodótér padlója alatt található. A raktér mérete ugyanakkora, mint a normál hajtású Transit Custom modellé, és az autó hasznos teherbírása meghaladja az 1000 kilogrammot. Menet közben – szükség esetén – a Ford kompakt és üzemanyag-takarékos 1,0 literes EcoBoost motorja gondoskodik az akkumulátor feltöltéséről.


A vezetőnek három választható EV üzemmód áll rendelkezésére, hogy eldönthesse, hogyan és mikor szeretné hasznosítani az akkumulátorban tárolt energiát:

  • EV Auto – alapértelmezett beállítás az energiaforrások felhasználására
  • EV Most – kizárólag elektromos hajtás az akkumulátor lemerüléséig
  • EV Később – a rendszer arra törekszik, hogy megőrizze az akkumulátor töltöttségi szintjét

Az első lökhárítóba épített töltőcsatlakozó használatával a Transit Custom PHEV egy 240 voltos, 10 amperes háztartási elektromos hálózatról is feltölthető (a teljes töltés öt órát vesz igénybe), illetve 240 voltos, 16 vagy 32 amperes ipari elektromos hálózatra is csatlakoztatható (a feltöltés ideje ilyenkor három óra).

Az utastérben a hagyományos fordulatszámmérő helyén egy hajtás/töltés műszer kapott helyet, a motor hőfokmérője helyén pedig egy kisebb műszer látható, ami az akkumulátor töltöttségi állapotát mutatja. A fedélzeti számítógép funkcióit kifejezetten a PHEV hajtáslánchoz konfigurálták, így a képernyőn olyan információk is megjelennek, mint az EV üzemmód-kijelző, az esedékes karbantartás időpontja, illetve egy figyelmeztető jelzés, ha a jármű éppen csatlakoztatva van egy feltöltő ponthoz. A rendszer mind az akkumulátor kimerüléséig, mind pedig az üzemanyagtartály kiürüléséig kiszámítja a még megtehető távolságot.

A tágas és praktikus új Transit Custom utastere kategóriaelső tárolási lehetőségeket kínál, a kezelőpaneleket pedig úgy tervezték, hogy a lehető legegyszerűbb legyen a használatuk. A gazdagabb felszereltségű modellváltozatokhoz a SYNC 3 kommunikációs és fedélzeti szórakoztató rendszer is megrendelhető, amit a vezető egyszerű hangutasításokkal, vagy a kétujjas csippentés és a végigsimításos mozdulatokkal is használható8 colos érintőképernyőn keresztül kezelhet.

A Transit Custom PHEV kínálatában számos modern és magas színvonalú extra szerepel, és az autóhoz olyan vezetéstámogató technológiák rendelhetők, mint az Aktív Parkolóasszisztens és a Sávtartó Asszisztens. Ezek működését az alapáron kínált elektromos szervokormány támogatja, amit a Ford mérnökei kifejezetten arra hangoltak, hogy megkönnyítse a városi közlekedést, és könnyű manőverezést biztosítson a zsúfolt ipari környezetben.

Valós környezetben tesztelve

A Ford Transit Custom PHEV prototípusait 12 hónapon át tesztelték londoni flottaüzemeltetők, akik mintegy 50.000 kilométert tettek meg az autókkal, és a Ford nemrég jelentette be, hogy újabb tesztsorozatba kezdett a spanyolországi Valenciában is. A telematikai rendszerekkel felszerelt áruszállítók rengeteg értékes adatot szolgáltatnak kihasználtságukról és környezetvédelmi teljesítményükről, többek közt a feltöltések gyakoriságáról és helyszínéről, a tisztán elektromos hajtással megtett útvonalakról, miközben olyan feladatokat látnak el, amelyek a szállítmányozó és építőipari cégek, illetve a közüzemi szolgáltatók vagy éppen a rendőrség mindennapi munkájához szükségesek.

Az így összegyűjtött adatok alapján a Ford még hatékonyabban optimalizálhatja a hibrid hajtáslánc működését, és kidolgozhatja, hogyan szolgálhatják a csekély károsanyag-kibocsátású járművek a leghatékonyabban a levegőtisztasági célokat, miközben javítják a városi környezetben tevékenykedő szolgáltatók termelékenységét.

Az új Transit Custom PHEV áruszállító megalkotása fontos része a Ford globális tervének, aminek célja, hogy 11 milliárd dolláros befektetéssel egy 40 modellt számláló, elektromos hajtású (köztük 16 tisztán elektromos hajtású járműből álló) portfóliót alakítson ki 2022-ig.

Transit Custom: fejlett hajtásláncok, modern kommunikáció

A 2019-es év közepétől a Transit Custom kínálatában számos olyan fejlesztés is megjelenik, amelyek most az új, 2 tonnás Transit modellben mutatkoznak be Hannoverben.

A teljesítmény javítását és a fenntartási költségek csökkentését célzó új megoldások egyike a 2,0 literes EcoBlue dízelmotor felfrissítése; az átdolgozott blokk csekélyebb üzemanyag-fogyasztással működik, és immár egy erősebb, 185 lóerős változatban is elérhető. A másik újdonság a Transit Custom mild hibrid (mHEV) dízel hajtáslánca; a szegmens első ilyen hajtása különösen a gyakori megállásokkal és elindulásokkal tarkított, araszoló nagyvárosi forgalomban bizonyul majd hatékonynak.

A kínálatban a FordPass Connect beépített modem-technológia is megjelenik, lehetővé téve a flottaüzemeltetők számára, hogy optimalizálják autóik üzemeltetési költségeit, és hogy a FordPass mobil alkalmazás segítségével egyszerűbben és termelékenyebben működtethessék járműveiket. A Transit Custom modell a legmodernebb vezetéstámogató technológiákkal (Aktív Parkolóasszisztens, Intelligens Adaptív Sebességtartó Automatika, Sávtartó Asszisztens, Utánfutó funkcióval kiegészített Holttérfigyelő rendszer) is felszerelhető.

Új, sportos zászlóshajó a Transit Connect kínálatában

A stílusos, új Transit Connect Sport is Hannoverben mutatkozik be; az autó külső megjelenését jellegzetes, ezüstszínű vagy narancssárga kontúrokkal kihangsúlyozott matt fekete sávozás, valamint 16 colos Dark Stainless könnyűfém keréktárcsák varázsolják izgalmassá és stílusossá. Az exkluzív Transit Connect Sport változattal most kiegészül a Ford népszerű Sport áruszállítónak sora, melyek között megtalálható a Transit Courier és Transit Custom sportos megjelenésű kivitelei. Jövőre a család tovább bővül a Fiesta Van-nal.

Az autó bőséges alapfelszereltsége olyan tételeket is tartalmaz, mint a kabin részleges bőrkárpitozása, a Ford Power motorindító gomb, a kétzónás, automata klímaberendezés, az automatikus sebességkorlátozóval kiegészített sebességtartó automatika és a statikus, ködfényszórós kanyarvilágítás.

Az új Transit Connect 2018 elejétől kapható Magyarországon megújult, üzemanyag-takarékos benzin- és dízelmotorokkal és a dízel motorokhoz rendelhető új, modern, nyolcfokozatú automata sebességváltóval. 

Témakörök

Címkék


A Ford Motor Company globális autóipari és mobilitási vállalat, amelynek központja a Michigan állambeli Dearborn. Az összesen mintegy 202.000 alkalmazottat foglalkoztató, világszerte 62 gyártóüzemet működtető vállalat alaptevékenysége a Ford személyautók, haszongépjárművek, SUV-k és elektromos hajtású autók, valamint a Lincoln luxusautók gyártása, értékesítése, finanszírozása és a velük kapcsolatos szolgáltatások biztosítása. Ugyanakkor a Ford lendületesen dolgozik az új lehetőségek kiaknázásán is a Ford Intelligens Mobilitás terv alapján, aminek célja, hogy piacvezetővé tegye a vállalatot a konnektivitás, a mobilitás, az önállóan működő autók, a vásárlói élmény és az adatfeldolgozás területén. A vállalat a Ford Motor Credit Company révén pénzügyi szolgáltatásokat is nyújt. Amennyiben több információra van szüksége a Ford termékeiről vagy a Ford Motor Credit Company szolgáltatásairól, kérjük, keresse fel a www.corporate.ford.com vagy a www.ford.hu honlapot

A saját tulajdonú vállalatokban körülbelül 52.000 alkalmazottat, az összevont, illetve nem összevont közös vállalkozásokkal együtt pedig mintegy 66.000 embert foglalkoztató Ford Európa felel a Ford márkához tartozó autók gyártásáért, értékesítéséért és karbantartásáért Európa 50 piacán. A Ford Motor Credit Company mellett a Ford Európa üzleti tevékenysége magában foglalja a Ford Ügyfélszolgálat és 24 gyártóüzem (16 saját tulajdonú vagy összevont közös vállalat és 8 nem összevont közös vállalkozás) működtetését. Az első Ford autókat 1903-ban szállították Európába – ugyanabban az évben, amikor a Ford Motor Companyt alapították. Az európai gyártás 1911-ben indult meg.

Sajtókapcsolatok

Tamas Lajtner

Tamas Lajtner

Sajtókapcsolatok Communications & Public Affairs Manager LinkedIn

Kapcsolódó történetek

A Ford Motor Company képviseletét Magyarországon és a Közép-Kelet-európai régióban a Ford KKE Kft látja el

A Ford Magyarország 38 hivatalos Ford márkakereskedőjével teljeskörű értékesítési, szerviz és vevőszolgálati tevékenységgel, alkatrész forgalmazással és a Ford Credit révén teljeskörű finanszírozással áll a magyar vásárlóközönség rendelkezésére.

Ford Magyarország
Galamb József u 3.
2000 Szentendre
Hungary