Skip to content
Ford fenntarthatósági jelentés 2017
Ford fenntarthatósági jelentés 2017

Sajtóközlemény -

‘Hosszú utat tettünk meg, és hosszú út áll még előttünk’ – a Ford 2017es fenntarthatósági jelentése

2017. szeptember 4. – A Ford Motor Company ma közzétette 18. Fenntarthatósági Jelentését – és ezzel együtt egy rövidfilmet is – amiben részletesen ismerteti a környezetvédelem terén elért eredményeit és azon elkötelezettségét, hogy továbbra is aktívan dolgozzon a fenntarthatóság megteremtésén.

A Ford 2000 óta rendszeresen közreadja Fenntarthatósági Jelentését, hogy nyilvánosan követhető legyen, mit tesz a vállalat a klímaváltozás és a levegő minőségének romlása ellen, és hogyan alakítja üzleti tevékenységeit, hogy azok szélesebb körben is hatással legyenek a társadalomra – a vízkészletek megóvásától kezdve a beszállítók képzéséig és oktatásáig.

“Tisztában vagyunk vele, hogy a klímaváltozás valós és komoly fenyegetést jelent, és továbbra is együttműködünk a világ vezetőivel, hogy támogassuk az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklését,” nyilatkozta Bill Ford ügyvezető elnök. “Emellett arra is lehetőségünk nyílik, hogy elősegítsük a környezettudatosabb világ kialakulását, olyan intelligens járműveket kínálva és intelligens megoldásokat dolgozva a társadalom számára, mint például az autómegosztás, az új közlekedési módok vagy a dinamikus ingajáratok.”

A Ford évek óta számos ismert szervezettel működik együtt, hogy növelje a vállalat átláthatóságát, és egyre értékesebbé formálja környezetvédelmi kezdeményezéseit. Jó példa erre, hogy júniusban – az első autógyártóként – csatlakozott az Üzleti Szövetség a Víz és az Éghajlat Védelmében nevű szervezet “Növeljük a vízbiztonságot!” című kezdeményezéséhez.

Az Üzleti Szövetség a Víz és az Éghajlat Védelmében szervezet az ENSZ Globális Megállapodás, a Széndioxid Közzétételi Projekt, a SUEZ és az Üzleti Világtanács a Fenntartható Fejlődésért közös kezdeményezése, amely akcióterveket fogalmaz meg a vállaltok számára, hogy bizonyíthassák elkötelezettségüket a felelős vízfelhasználás terén.

A Stockholmi Nemzetközi Víz Intézet Augusztus 27. és szeptember 1. között rendezte meg a Víz Világhetét, aminek témája: “víz és szennyvíz – csökkentés és újrahasznosítás”. Az évente megrendezett Víz Világhét a globális vízproblémák legfontosabb fóruma.

“Nap mint nap azon dolgozunk, hogy hasznára legyünk vásárlóinknak, a közösségeknek és a bolygónak,” fogalmazott Kim Pittel, a Ford fenntarthatósági, környezetvédelemi és biztonsági fejlesztésekért felelős csoportszintű alelnöke. „Integrált fenntarthatósági szemléletünk jegyében nemcsak vállalatunknál, hanem beszállítói láncinkban is meghonosítjuk a leghatékonyabb módszereket, hogy jobbá tehessük az emberek életét.”

A Fenntarthatósági Jelentés legfontosabb pontjai

A 2016-17-es Ford Fenntarthatósági Jelentés kiemeli a legfontosabb környezetvédelmi eredményeket és az autógyár folyamatos munkáját a klímaváltozással elleni küzdelemben:

Tudatos vízfelhasználás

A Ford meggyőződése, hogy a tiszta vízhez való hozzáférés alapvető emberi jog, ezért úgy döntött, hogy csatlakozik az Üzleti Szövetség a Víz és az Éghajlat Védelmében nevű szervezet “Növeljük a vízbiztonságot!” című kezdeményezéséhez, aminek révén a vállalat segíthet a vízzel kapcsolatos problémák elemzésében, a közös stratégiák megvalósításában, és mind a saját tevékenységeiben, mind pedig értékláncában csökkentheti azokat a hatásokat, amelyek a vízpazarláshoz vezetnek. 2000 óta a Ford 61 százalékkal mérsékelte vízfelhasználását, azzal a célkitűzéssel, hogy teljesen kiiktatja az ivóvíz használatát a gyártási folyamatokból. A Ford beszállítói, akik önkéntesen csatlakoztak az Együttműködés a Tisztább Környezetért programhoz, arra törekednek, hogy a következő öt év során mintegy 2 milliárd liter vizet takarítsanak meg; ennyi víz elegendő 837 olimpiai méretű úszómedence megtöltéséhez.

A Ford angliai Dagenham Dízel Központjában készülő 2,0 literes Ford EcoBlue dízelmotor modern gyártósorán több mint 50 százalékkal csökkent az egy motorra eső víz- és energiafogyasztás. A Ford összes gyártólétesítménye közül itt az egyik legcsekélyebb az egy motorra eső vízfelhasználás: 2015-ben az üzem 17,5 millió litert takarított meg, ami hét olimpiai méretű úszómedence megtöltéséhez lenne elég.

Fenntartható forrásból származó anyagok

A Ford tovább bővítette a fenntartható forrásból származó anyagok körét: a Jose Cuervo márkával együttműködve kifejlesztett egy agave-alapú, az autókban is felhasználható, fenntartható műanyagot, így az eddig hulladékként kezelt agaverostok is kiválóan újrahasznosíthatók. Közel 300 autóalkatrész készül megújuló forrásból származó alapanyagokból, például szójababból, pamutból, fából, lenből, jutából és természetes gumiból.

Fenntartható gyártási folyamatok

A Ford folyamatosan arra törekszik, hogy csökkentse a gyártással kapcsolatos hulladékképződést, ezért három üzemében is meghonosította az alumínium teljes reciklálási rendszerét. A Dearborn Présüzemben, a Kentucky Teherautógyárban és a Buffalo Présüzemben a Ford rendszere havonta 9000 tonna alumíniumot dolgoz fel, ami több mint 37.000 darab F-sorozatú haszongépjármű karosszériájához elegendő.

A Ford európai gyáraiban bevezetett fenntarthatósági kezdeményezések egyike volt az a 600 millió dolláros befektetéssel kiépített áram- és hőtermelő rendszer, ami nagyban csökkentette a Saarlouis összeszerelő üzem CO₂-kibocsátását. A STEAG New Energies vállalat együttműködésével 2017 elején munkába állított öt generátor rugalmasan, a gyár mindenkori szükségleteihez igazodva látja el árammal a létesítményt.

A 10 évre szóló együttműködés várhatóan sok előnnyel jár majd, például évi 28.168 tonna CO₂-megtakarítással, ami körülbelül 20.000 autó éves CO₂-kibocsátásának felel meg. A rendszer annyi elektromos áramot termel, ami mintegy 31.000 német háztartás éves energiaigényét fedezné.

Fenntartható beszállítói lánc

A vállalat környezeti terhelésének csökkentése mellett a Ford a beszállító lánc környezetvédelmi lábnyomát is csökkenti; erre szolgál az Együttműködés a Tisztább Környezetért program, amelyben ma már 40 ország több mint 40 beszállítója vesz részt. Ez a szám 2015-ben még csak 25 volt. Az Együttműködés a Tisztább Környezetért program eredetileg a víz- és energiaforrások megőrzéséről szólt, ma már azonban része a legjobb módszerek meghonosítása is a hulladék- és CO₂-kibocsátás, valamint a légszennyezés csökkentésére. Ennek eredményeképpen a következő öt év során mintegy 500.000 tonnával csökkenhet a globális széndioxid-kibocsátás.

A hulladék mennyiségének csökkentése

A Ford világszerte 82 létesítményére (49 gyártóüzemre és 33 nem termelő létesítményre) terjesztette ki nulla hulladékkibocsátás programját, aminek eredményeképpen ezek a létesítmények abszolút nem termelnek olyan hulladékot, amit külső telepeken kell elhelyezni.

A Ford összes európai gyártóüzeme megszerezte a nulla hulladékkibocsátási minősítést. A Ford romániai Krajova gyára volt az utolsó európai gyártási központ, amely tavaly nullára csökkentette a külső telepeken elhelyezett hulladék mennyiségét; korábban ez még évente 6000 tonnát tett ki. Az elmúlt öt évben a vállalat 65 százalékkal csökkentette az egy jármű gyártása során keletkező hulladék mennyiségét; 2015-ben ez a csökkenés 54 százalék volt.

A jelentés részletesen, éves bontásban közli azokat az eredményeket és célkitűzéseket, amelyek a vállalat tevékenységeivel kapcsolatosak a biztonság és az üzemanyag-takarékosság, a gyártással járó széndioxid-kibocsátás, a globális elektromosautó-stratégia és egyebek terén.

Felelős üzleti szemlélet

A Ford – egyedüli autógyártóként – már zsinórban nyolcadik éve szerepel az Ethisphere Intézet listáján, amely a világ legetikusabb vállalatait összesíti.

A Ford célja, hogy Európában javítsa a levegőminőséget, s e törekvés részeként ösztönzi a régi, magasabb emissziójú modellek lecserélését. A vállalat nemrégiben jelentette be németországi programját, aminek keretében az Euro 3 vagy annál rosszabb emissziós besorolású, 2006 előtt forgalomba állított autók tulajdonosai 8000 euróig terjedő támogatást kapnak, ha még idén egy új Fordot rendelnek.

Az Egyesült Királyságban egy új Ford személygépkocsi vagy haszongépjármű vásárlásakor 7000 fontig terjedő támogatásra számíthatnak azok a vevők, akik a legújabb generációs, Euro 6 besorolású benzin- vagy dízelmotoros modellre cserélik 2009. december 31. előtt forgalomba állított, Euro 5-nél alacsonyabb besorolású járművüket. A ma kapható Ford-modellek a vállalat eddigi legtisztább üzemű autói. A többszörös díjnyertes 1.0 EcoBoost benzinmotorral hajtott vadonatúj Fiesta CO₂-kibocsátási mindössze 97 g/km.

A Ford idén jelentette be, hogy 2020-ig 4,5 milliárd dollárt fektet az elektromos hajtású járművekbe, 13 új globális modellt mutatva a következő öt év során. Az új járművek közt szerepel majd egy Európában és a világ más régióiban egyaránt forgalmazott vadonatúj, tisztán elektromos hajtású SUV is, amelynek tervezett hatótávolsága legalább 480 kilométer.

A Ford egy több millió font költségvetésű projektet is beindít Londonban a város levegőminőségének javítására, 20 darab plug-in hibrid (PHEV) hajtású Transitot állítva forgalomba a helyi szállítóvállalatoknál, hogy kiderüljön, milyen mértékben járulhatnak hozzá az ilyen járművek a levegő tisztaságához.

Németországban a Ford egy új közös vállalkozásba kezdett a Deutsche Post DHL Csoporttal és a StreetScooter vállalattal, hogy 2018 végéig több mint 2500 tisztán elektromos hajtású haszongépjárművet gyártsanak, s ezáltal a társulás Európa legnagyobb e-van gyártójává váljon.

A Ford büszke a fenntarthatóság terén az elmúlt két évtizedben elért eredményeire, de tisztában van azzal, hogy még sokkal több tennivaló vár rá.

“Hosszú utat tettünk meg idáig, és hosszú áll még előttünk,” mondja Bill Ford a filmben. “Hisszük, hogy kötelességünk jobb állapotban továbbadni ezt a világot, mint ahogyan mi megkaptuk.”

A teljes jelentés elolvasásához látogasson el a sustainability.ford.com honlapra.

# # #

* Évi 12.000 km futásteljesítménnyel és 118 g/km CO₂-kibocsátással számolva https://ec.europa.eu/clima/policies/transport/vehicles/cars_en

** https://www.bdew.de/internet.nsf/id/6FE5E98B43647E00C1257C0F003314E5/$file/708-2_Beiblatt_zu%20BDEW-Charts%20Stromverbrauch%20im%20Haushalt_2013-10-23.pdf

Erőforrás linkek

Témakörök

Címkék


A Ford Motor Company globális autóipari és mobilitási vállalat, amelynek központja a Michigan állambeli Dearborn. Az összesen mintegy 202.000 alkalmazottat foglalkoztató, világszerte 62 gyártóüzemet működtető vállalat alaptevékenysége a Ford személyautók, haszongépjárművek, SUV-k és elektromos hajtású autók, valamint a Lincoln luxusautók gyártása, értékesítése, finanszírozása és a velük kapcsolatos szolgáltatások biztosítása. Ugyanakkor a Ford lendületesen dolgozik az új lehetőségek kiaknázásán is a Ford Intelligens Mobilitás terv alapján, aminek célja, hogy piacvezetővé tegye a vállalatot a konnektivitás, a mobilitás, az önállóan működő autók, a vásárlói élmény és az adatfeldolgozás területén. A vállalat a Ford Motor Credit Company révén pénzügyi szolgáltatásokat is nyújt. Amennyiben több információra van szüksége a Ford termékeiről vagy a Ford Motor Credit Company szolgáltatásairól, kérjük, keresse fel a www.corporate.ford.com vagy a www.ford.hu honlapot

A saját tulajdonú vállalatokban körülbelül 52.000 alkalmazottat, az összevont, illetve nem összevont közös vállalkozásokkal együtt pedig mintegy 66.000 embert foglalkoztató Ford Európa felel a Ford márkához tartozó autók gyártásáért, értékesítéséért és karbantartásáért Európa 50 piacán. A Ford Motor Credit Company mellett a Ford Európa üzleti tevékenysége magában foglalja a Ford Ügyfélszolgálat és 24 gyártóüzem (16 saját tulajdonú vagy összevont közös vállalat és 8 nem összevont közös vállalkozás) működtetését. Az első Ford autókat 1903-ban szállították Európába – ugyanabban az évben, amikor a Ford Motor Companyt alapították. Az európai gyártás 1911-ben indult meg.

Sajtókapcsolatok

Tamas Lajtner

Tamas Lajtner

Sajtókapcsolatok Communications & Public Affairs Manager LinkedIn

Kapcsolódó történetek

A Ford Motor Company képviseletét Magyarországon és a Közép-Kelet-európai régióban a Ford KKE Kft látja el

A Ford Magyarország 38 hivatalos Ford márkakereskedőjével teljeskörű értékesítési, szerviz és vevőszolgálati tevékenységgel, alkatrész forgalmazással és a Ford Credit révén teljeskörű finanszírozással áll a magyar vásárlóközönség rendelkezésére.

Ford Magyarország
Galamb József u 3.
2000 Szentendre
Hungary