Skip to content
A Ford Edge európai modellváltozata a Frankfurti Autószalonon mutatkozik be
A Ford Edge európai modellváltozata a Frankfurti Autószalonon mutatkozik be

Sajtóközlemény -

A Ford Edge európai modellváltozata a Frankfurti Autószalonon mutatkozik be, ahol a vállalat az SUV-szegmenssel és az összkerékhajtású modellekkel kapcsolatos terveit is ismerteti; Európába több vadonatúj SUV érkezik

  • A Ford öt vadonatúj, illetve jelentősen átalakított modellel száll versenybe az európai SUV- és crossover-piacon. A hároméves projekt első lépéseként 2016 elején jelenik meg a márkakereskedésekben az Edge, a nagyméretű SUV, ami az idei Frankfurti Autószalonon mutatkozik be
  • A Ford Európa becslései szerint 2016 végére 200 százalékkal nő az SUV-k értékesítése a 2013-as esztendőhöz képest
  • A Ford az év végén mutatja be a közepes méretű Kuga SUV és a kompakt EcoSport SUV továbbfejlesztett változatát
  • Egy új, a Ford által finanszírozott európai felmérés szerint az Y generáció (a 17-34 évesek) tagjai körében különösen népszerűek az SUV-k, s emiatt a kereslet jelentős növekedésére lehet számítani az elkövetkezendő években
  • A jövő év elején a Fordnál nyolctagúra bővül állandó összkerék- illetve négykerékhajtású modellek családja (ez a kínálat mintegy 50 százalékát érinti) vagyis öttel több tagot számlál majd, mint 2012-ben. A Ford becslései szerint 2016-ra 50 százalékkal növekedik majd az összkerék-meghajtású modellek értékesítése

A Ford Európa ma bejelentette, hogy szélesíti kínálatát és növeli értékesítéseit a gyorsan bővülő európai SUV-piacon, illetve számos új összkerékhajtási technológiával egészíti ki portfólióját.

A Ford öt vadonatúj, illetve jelentősen átdolgozott modellel száll versenybe az európai SUV- és crossover-piacon. A hároméves projekt első lépéseként 2015 elején jelenik meg a márkakereskedésekben az Edge nagyméretű SUV, ami az idei Frankfurti Autószalonon mutatkozik be.

A Ford 2016-ra mintegy 200.000 SUV értékesítését tervezi Európában, ami a 2013-as adatokhoz képest 200 százalékos növekedést jelentene. Az európai piacon 2014-ben értékesített személygépkocsik 20 százaléka volt SUV, az IHS iparági elemző becslései szerint azonban ez az arány 2020-ra eléri majd a 27 százalékot.

“Az elmúlt évtizedekben a Ford a világ élvonalába tartozott az SUV-k terén, és most olyan kínálatot vezet be Európában, ami felvonultatja mindazokat a tulajdonságokat, amelyek miatt népszerűvé váltak ezek az autók a kontinensen. Ilyen például a stílusos formatervezés, a lendületes vezetési élmény és az alacsony fogyasztás is,” nyilatkozta Jim Farley, a Ford Európa elnök-vezérigazgatója. “Az SUV-k iránti kereslet egyre élénkebb, s ehhez igazodik majd a Ford kínálata is, amiben a minden tereppel megbirkózó masszív terepjárók mellett a városi közlekedésre tervezett sportosabb modellek is megtalálhatók.”

A Ford idén a népszerű Kugát is továbbfejleszti; az autó új fényezésekkel érkezik, és az extrák listáján a 8 colos érintőképernyővel kiegészített SYNC 2 technológia is szerepel majd. A Ford emellett az EcoSport kompakt SUV jelentős mértékben továbbfejlesztett változatát is bemutatja: a vásárlók ezentúl olyan változatot is rendelhetnek, amelynek a hátsó ajtajára nem szereltek fel pótkereket. A megújult EcoSport modellt kifinomultabb utastér, jobb teljesítmény és dinamikusabb vezetési élmény jellemzi, s az új változat a Kugával együtt mutatkozik be Frankfurtban.

A Ford Oroszországban is növeli SUV-értékesítését; az ottani modellkínálatban többek között az Explorer, a Kuga és az EcoSport is szerepel majd.

Ezredfordulós lendület

Egy új, a Ford által finanszírozott európai felmérés szerint az SUV-k különösen népszerűek az Y generáció (a 17-34 közöttiek) körében, s mivel egyre többen engedhetik meg maguknak, hogy új autót vásároljanak, a következő években az SUV-kereslet gyorsuló bővülésére lehet számítani.

Az Y generáció az európai felnőtt népesség 24 százalékát teszi ki. Az új felmérés rámutat, hogy az elkövetkező évben új autó vásárlását tervező Y generációs fiatalok közül minden negyedik SUV-ra vágyik.

Az Y generáció tagjai minden más korcsoportnál nagyobb arányban vélik úgy, hogy az SUV-k erőt kölcsönöznek nekik az utakon, és leginkább ilyen autóban tudják elképzelni magukat, mivel az SUV-ket sportos és élvezetes vezetési élményt nyújtó járműveknek tartják – összegezte a kutatást készítő Benenson Strategy Group.

”A felmérés két lényeges dologra is rámutatott: egyrészt arra, hogy az SUV-k iránti európai keresletnövekedés tartósnak ígérkezik, másrészt pedig arra, hogy a fiatal felnőttek korántsem idegenkednek annyira az autóvásárlástól, mint azt egyesek gondolták, és ez különösen igaz az SUV-szegmensre,” mondta el Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke. ”Az európai fiatalok racionális és érzelmi okokból is az SUV-t tartják a számukra tökéletes választásnak.”

Az egész világ SUV-lázban ég

A Ford kínálatában nagy múltra tekint vissza az SUV-kategória, s a vállalat az ilyen járművek széles skáláját forgalmazza világszerte, köztük az EcoSport, az Edge, az Everest, az Expedition, az Explorer és az Escape modelleket. Az SUV-k a Ford globális értékesítésének 23 százalékát tették ki 2013-ban, ami 17 százalékos növekedést jelentett az előző év azonos időszakához képest.

A Ford előrejelzései szerint az évtized végére a globális értékesítés 29 százalékát teszik majd ki az SUV-k, ami a növekvő európai és kínai keresletnek köszönhető. Az SUV-k piaci részesedése az európai piacon 2008 és 2013 között 9 százalékról 19 százalékra emelkedett, míg ugyanebben az időszakban Kínában 7 százalékról 17 százalékra nőtt a kategória részesedése.

Egyre népszerűbb az összkerékhajtás

A Ford gyorsan növeli az AWD-technológiával felszerelt járművek kínálatát, amelyek egyre népszerűbbnek számítanak az európai piacokon. Az Edge és a vadonatúj Focus RS jövő év eleji színre lépésével a Fordnál nyolctagúra bővül állandó összkerék- illetve kapcsolható négykerékhajtású modellek családja (ez a kínálat mintegy 50 százalékát érinti) vagyis öttel több tagot számlál majd, mint 2012-ben.

A Ford arra készül, hogy AWD hajtású autóinak értékesítését a 2014-es 46.000 darabról 70.000 darabra növeli 2016-ban, ami 50 százalékos növekedést jelent.

“A Ford pontosan olyan összkerékhajtási technológiát kínál vásárlóinak, amilyenre szükségük van,” mondta Joe Bakaj, a Ford Európa termékfejlesztési alelnöke. “Intelligens AWD rendszerünk másodpercenként többször is ellenőrzi az útviszonyokat, és ha szükséges, azonnal fokozott tapadást biztosít. Az új Focus RS izomautó Ford Performance AWD rendszere borzongatóan izgalmas menettulajdonságokat és kanyarvételt kínál, a Ford Ranger masszív 4WD hajtása pedig hasznos segítséget nyújt a kemény terepen végzett munkához.”

Az új Edge SUV modell alapfelszereltségének része a Ford Intelligens AWD rendszere, ami minden 16 ezredmásodpercben megméri a kerekek tapadását, és észrevétlenül vált az elsőkerékhajtás és az összkerékhajtás közt, hogy az autó minden körülmények között – főleg a csúszós utakon – stabilan és biztonságosan haladjon. Az Intelligens AWD a Kuga, a Galaxy, a Mondeo és az S‑MAX kínálatában is szerepel, sőt a Transit haszongépjárműhöz is megrendelhető.

A Ford a Focus RS modellben mutatja be a Dinamikus Nyomatékvektor Szabályozással kiegészített Ford Performance Összkerékhajtást, ami új szintre emeli az irányíthatóságot és a vezetés élményét.

A Ford Ranger pickuphoz kapcsolható összkerékhajtás rendelhető terepfokozattal, s a vezető 120 km/órás sebességig a középkonzolon található kapcsolóval válthat a hátsókerékhajtás, illetve a normál négykerékhajtás között.

A Ford által finanszírozott felmérés során egyenként 1.000, 17 évnél idősebb felnőttet kérdeztek meg a következő országok mindegyikében: Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország és az Egyesült Királyság.

Témakörök

Címkék


A Ford Motor Company globális autóipari és mobilitási vállalat, amelynek központja a Michigan állambeli Dearborn. Az összesen mintegy 203.000 alkalmazottat foglalkoztató, világszerte 67 gyártóüzemet működtető vállalat alaptevékenysége a Ford személyautók, haszongépjárművek, SUV-ok és elektromos hajtású autók, valamint a Lincoln luxusautók gyártása, értékesítése, finanszírozása és a velük kapcsolatos szolgáltatások biztosítása. Ugyanakkor a Ford lendületesen dolgozik az új lehetőségek kiaknázásán is a Ford Intelligens Mobilitás terv alapján, aminek célja, hogy piacvezetővé tegye a vállalatot a konnektivitás, a mobilitás, az önállóan működő autók, a vásárlói élmény és az adatfeldolgozás területén. A vállalat a Ford Motor Credit Company révén pénzügyi szolgáltatásokat is nyújt. Amennyiben több információra van szüksége a Ford termékeiről vagy a Ford Motor Credit Company szolgáltatásairól, kérjük, keresse fel a www.corporate.ford.com vagy a www.ford.hu honlapot

A saját tulajdonú vállalatokban körülbelül 53.000 alkalmazottat, az összevont, illetve nem összevont közös vállalkozásokkal együtt pedig mintegy 68.000 embert foglalkoztató Ford Európa felel a Ford márkához tartozó autók gyártásáért, értékesítéséért és karbantartásáért Európa 50 piacán. A Ford Motor Credit Company mellett a Ford Európa üzleti tevékenysége magában foglalja a Ford Ügyfélszolgálat és 24 gyártóüzem (16 saját tulajdonú vagy összevont közös vállalat és 8 nem összevont közös vállalkozás) működtetését. Az első Ford autókat 1903-ban szállították Európába – ugyanabban az évben, amikor a Ford Motor Companyt alapították. Az európai gyártás 1911-ben indult meg.

Sajtókapcsolatok

Tamas Lajtner

Tamas Lajtner

Sajtókapcsolatok Communications & Public Affairs Manager LinkedIn

A Ford Motor Company képviseletét Magyarországon és a Közép-Kelet-európai régióban a Ford KKE Kft látja el

A Ford Magyarország 38 hivatalos Ford márkakereskedőjével teljeskörű értékesítési, szerviz és vevőszolgálati tevékenységgel, alkatrész forgalmazással és a Ford Credit révén teljeskörű finanszírozással áll a magyar vásárlóközönség rendelkezésére.

Ford Magyarország
Galamb József u 3.
2000 Szentendre
Hungary