Skip to content
Ford Mustang
Ford Mustang

Sajtóközlemény -

A Ford Mustang az európai bevezetés óta, immár a harmadik éve a világ legkelendőbb sportkupéja

2018. április 20. – Világszerte állandó érdeklődés mutatkozik a Mustang iránt, amit az új, 2018-as Mustang megjelenése tovább erősített. Ennek eredményeképpen a modell immár zsinórban harmadik éve a világ legkelendőbb sportkupéjának számít.

Az IHS Markit globális újautó-regisztrációs adatai alapján 2017-ben a Ford 125.809 darab Mustang kupét és kabriót értékesített.

„A világ beleszeretett a Mustangba,” nyilatkozta Szamosi Viktor, a Ford Magyarország ügyvezetője. „A Mustang az amerikai dizájn, erő és szabadság legjavát kínálja, s mindezt olyan egyéniséggel egészíti ki, ami mágnesként vonzza a vásárlókat, bárhol éljenek is.”

A világszerte forgalomba állított mintegy 126.000 Mustang nagyobb része, 81.866 darab az autó szülőhazájában, az USA-ban talált gazdára, vagyis a Mustangok mintegy harmadát más országokban élő vásárlók rendelték meg.

A vállalat saját adatai szerint a Ford tavaly 13.100 darab Mustangot értékesített Európában*, 13 európai piacon, köztük Magyarországon, az Egyesült Királyságban és Spanyolországban is túlszárnyalva a Porsche eladásait. A Mustang öt legerősebb európai piaca 2017-ben Németország (5742 db), az Egyesült Királyság (2211 db), Franciaország (942 db), Belgium (900 db) és Svédország (512 db) volt. Piacrészesedés tekintetében Magyarország kiemelkedő helyet foglal el, hogy 2017-ben minden 5. hazai sportautó Mustang volt, a márka a szegmens 20,14 százalékát tudhatja magáénak. Hazánkban a Mustang jelenleg is kapható első európai változata a valaha volt legkeresettebb sportkupé címet is birtokolja.

Kínában továbbra is különösen élénk kereslet mutatkozott a Mustangra, ami a tavalyi 7125 darabos értékesítési eredményével a helyi piac legkelendőbb sportkupéjának számított.

A globális export 2015-ös kezdetétől 2017 decemberéig a Ford 418.000 Mustangot értékesített globálisan. Világszerte az 5,0 literes V8-as motorral hajtott Mustang GT bizonyult a legnépszerűbb modellváltozatnak.

2015 és 2018 márciusa között a Ford 35.000 Mustangot adott el az európai piacokon*, ahol még idén nyáron megjelenik a még atlétikusabb külsőt, elegánsabb utasteret és 12 colos digitális műszeregységet kínáló új Ford Mustang. A továbbfejlesztett motorkínáltban a Ford 450 lóerős, 5,0 literes V8-asa is szerepel majd, amely a 10 fokozatú automata sebességváltóval párosítva 4,3 másodperc alatt gyorsítja 100 km/órás sebességre az autót. Az új modell üzemanyag-fogyasztása ezzel a hajtáslánccal 12,1 l/100 km, CO₂-kibocsátása pedig 270 g/km.**

Az autó fejlett technológiái közt szerepel az állítható MagneRide® futómű, a válaszható üzemmódok és az új Aktív Szelepes Kipufogó, amelynek innovatív Jó Szomszéd üzemmódja kora reggel és késő este érezhetően visszafogja az erőteljes motorhangot. A Mustang vezetőjének nyugodt autózását olyan technológiák támogatják, mint a Gyalogosészlelővel kiegészített Ütközésre Figyelmeztető Rendszer és a Sávtartó Asszisztens.

Izgalmas újdonságnak ígérkezik a tavasztól Magyarországon is megrendelhető Ford Mustang BULLITT változat, ami a híres mozifilm 50. évfordulójának állít emléket.

A Shadow Black vagy klasszikus Dark Highland Green fényezésekkel megrendelhető Mustang Bullitt modellt egy feltuningolt, 5,0 literes V8-as motor hajtja, aminek teljesítménye várhatóan 464 LE, forgatónyomatéka pedig 526 Nm lesz.** A hatfokozatú manuális sebességváltót a Ford új fordulatszám-szabályozó technológiája egészíti ki, ami sportos gázfröccsöt ad, amikor a vezető visszakapcsol. Az alapáron kínált B&O PLAY prémium audiorendszer 1000 wattos teljesítményét 12 hangszórón keresztül élvezhetik az autó utasai.

Az IHS Markit meghatározása szerint a kétajtós kupék és kabriók egyaránt a sportkupé-kategóriába tartoznak.

# # #

A MagneRide a BWI Group védjegye

* A Ford 20 legfontosabb európai piaca: Ausztria, Belgium, Nagy-Britannia, Csehország, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Írország, Olaszország, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Portugália, Spanyolország, Románia, Svédország és Svájc

** Az üzemanyag/energiafogyasztási, CO2-kibocsátási és az elektromos üzemmódban megtehető hatótávolság adatait az Európai Unió 715/2007/EC számú szabványa által előírt technikai kívánalmak és műszaki adatok alapján, illetve a legfrissebb EC/692/2008 direktíva alapján regisztrálták. Az üzemanyag-fogyasztási és CO2-kibocsátási adatok egy járműtípusra, nem pedig egy adott járműre vonatkoznak. Az alkalmazott tesztelési eljárás lehetővé teszi a különféle járműtípusok és különféle gyártmányok összehasonlítását. A közúti üzemanyag/energiafogyasztási, CO2-kibocsátási és az elektromos üzemmódban megtehető hatótávolság adatai eltérhetnek az itt közölt adatoktól, mivel ezeket befolyásolhatja a vezetési stílus, akárcsak egyéb, nem műszaki jellegű tényezők is. A CO2 egy üvegházhatású gáz, ami a legnagyobb mértékben felelős a globális felmelegedésért.

2017. szeptember 1-től kezdve egyes új autók típusbizonyítványát már a legújabb (EU) 2017/1151 direktíva alapján, a Világszinten Összehangolt Könnyűgépjármű-Vizsgálati Eljárással (WLTP) készítik, ami egy új, életszerűbb vizsgálati módszer az üzemanyag-fogyasztás és a CO2-kibocsátás mérésére. 2018 szeptemberétől kezdve a WLTP teljes egészében felváltja a jelenleg használatos Új Európai Vezetési Ciklus (NEDC) eljárást. A NEDC kivezetésének időszakában a WLTP által mért üzemanyag-fogyasztási és CO₂-értékeket visszaszámítják az NEDC szabvány szerinti értékekre; ez lesz a 'korrelációs eljárás'. Az új értékek némileg különböznek majd a korábbi fogyasztási és emissziós értékektől, mivel a vizsgálat néhány eleme is megváltozik, így előfordulhat, hogy ugyanazon járműhöz különböző üzemanyag-fogyasztási és a CO2-kibocsátási adatok tartoznak majd.

***Az üzemanyag-fogyasztás és a CO₂-kibocsátás hivatalos adatait az értékesítés megkezdéséhez közelebbi időpontban teszi közzé a Ford.

Témakörök

Címkék


A Ford Motor Company globális autóipari és mobilitási vállalat, amelynek központja a Michigan állambeli Dearborn. Az összesen mintegy 202.000 alkalmazottat foglalkoztató, világszerte 62 gyártóüzemet működtető vállalat alaptevékenysége a Ford személyautók, haszongépjárművek, SUV-k és elektromos hajtású autók, valamint a Lincoln luxusautók gyártása, értékesítése, finanszírozása és a velük kapcsolatos szolgáltatások biztosítása. Ugyanakkor a Ford lendületesen dolgozik az új lehetőségek kiaknázásán is a Ford Intelligens Mobilitás terv alapján, aminek célja, hogy piacvezetővé tegye a vállalatot a konnektivitás, a mobilitás, az önállóan működő autók, a vásárlói élmény és az adatfeldolgozás területén. A vállalat a Ford Motor Credit Company révén pénzügyi szolgáltatásokat is nyújt. Amennyiben több információra van szüksége a Ford termékeiről vagy a Ford Motor Credit Company szolgáltatásairól, kérjük, keresse fel a www.corporate.ford.com vagy a www.ford.hu honlapot

A saját tulajdonú vállalatokban körülbelül 52.000 alkalmazottat, az összevont, illetve nem összevont közös vállalkozásokkal együtt pedig mintegy 66.000 embert foglalkoztató Ford Európa felel a Ford márkához tartozó autók gyártásáért, értékesítéséért és karbantartásáért Európa 50 piacán. A Ford Motor Credit Company mellett a Ford Európa üzleti tevékenysége magában foglalja a Ford Ügyfélszolgálat és 24 gyártóüzem (16 saját tulajdonú vagy összevont közös vállalat és 8 nem összevont közös vállalkozás) működtetését. Az első Ford autókat 1903-ban szállították Európába – ugyanabban az évben, amikor a Ford Motor Companyt alapították. Az európai gyártás 1911-ben indult meg.

Sajtókapcsolatok

Tamas Lajtner

Tamas Lajtner

Sajtókapcsolatok Communications & Public Affairs Manager LinkedIn

Kapcsolódó történetek

A Ford Motor Company képviseletét Magyarországon és a Közép-Kelet-európai régióban a Ford KKE Kft látja el

A Ford Magyarország 38 hivatalos Ford márkakereskedőjével teljeskörű értékesítési, szerviz és vevőszolgálati tevékenységgel, alkatrész forgalmazással és a Ford Credit révén teljeskörű finanszírozással áll a magyar vásárlóközönség rendelkezésére.

Ford Magyarország
Galamb József u 3.
2000 Szentendre
Hungary