Sajtóközlemény -
A Ford széles körben elérhetővé teszi a BlueCruise kézhasználat nélküli vezetéstámogató technológiát
- A Ford BlueCruise kézhasználat nélküli vezetési technológia elérhetővé válik a Puma, a Puma Gen-E, a Kuga és a Ranger PHEV modelleken, így új vásárlók ezrei élvezhetik a rendszer előnyeit
- 2023-ban ez volt az első ilyen jellegű, Európában is jóváhagyott rendszer, most pedig széles körben is elérhetővé válik a “hands-off, eyes-on” (“engedd el, és csak figyelj”) jellegű fejlett vezetéstámogató technológia
- A világ útjain több mint egymillió BlueCruise rendszerrel felszerelt jármű fut, amelyeknek vezetői eddig 888 millió kilométert autóztak a 2-es szintű, automatikus kormányzást biztosító, fejlett vezetéstámogató rendszer segítségével.
KÖLN, Németország, 2025. november 13. – A Ford ma bejelentette, hogy mostantól vásárlók ezrei számára válik elérhetővé az “hands-off, eyes-on” (“engedd el, és csak figyelj”) jellegű BlueCruise 1 technológia.
Az európai piacokon a fejlett vezetéstámogató rendszer először a Mustang Mach-E modellben2 jelent meg, 2026 tavaszától pedig már a Puma 3, a Puma Gen-E 4, a Kuga 5 és a Ranger PHEV6 vásárlói is igénybe vehetik.
Napjainkban több mint egymillió olyan Ford és Lincoln fut világszerte az utakon, amelyeket BlueCruise rendszerrel szereltek fel, és ezeket az autókat eddig mintegy 888 millió kilométernyi távon vezették kézhasználat nélkül a tulajdonosaik. A Ford most több új modelljében is bevezeti ezt a megoldást, így ezentúl még több vásárló élvezheti az autópályás közlekedés új, kényelmesebb módját, hogy frissen érkezzen meg úticéljához.
Az először Nagy-Britanniában bevezetett technológia volt az első ilyen jellegű rendszer, amit Európában is jóváhagytak. Azóta a BlueCruise használatát 16 európai piacon engedélyezték, így ez a technológia lett a kontinens legszélesebb körben elérhető ilyen rendszere. Jelenleg az autósok összesen több mint 135.000 kilométernyi, úgynevezett Blue Zone útszakaszon élvezhetik a rendszer kényelmét számos ország erre kijelölt útjain. 8
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy miközben valaki a BlueCruise használatával hat országot átszelve elautózik Stockholmból Rómába, mintegy 2000 kilométeren és közel 25 órán keresztül vezethet úgy, hogy közben nem kell a kormányt fognia.
“Arra törekszünk, hogy élvonalbeli technológiáinkat egyre több autós használhassa – és pontosan ezt a célt szolgálja, hogy a BlueCruise mostantól összesen öt modellünkben lesz elérhető,” nyilatkozta Torsten Wei, a Ford Európa ADAS funkciókra és szoftverekre szakosodott részlegének igazgatója. “Mindegyik modellsorozatunk egyedi, ezért ADAS-mérnökeink sokat dolgoztak azon, hogy a BlueCruise a Mustang Mach-E vásárlói mellett, további új ügyfelek számára is minőségi autópálya-élményt nyújtson, függetlenül attól, ki melyik modellt választja.”
Ilyen az “engedd el, és csak figyelj” autózás
A BlueCruise a Ford Intelligens Adaptív Sebességtartó Automatikájának (IAAC) 9 tudására építve, az útra felfestett jelzések, a sebességhatárra figyelmeztető táblák és az állandóan változó forgalom monitorozásával vezérli a kormányzást, a gyorsítást, a fékezést és a sávtartást, megfelelő követési távolságot tartva – és mindezt ugyanolyan biztonságosan teszi autópálya-tempó mellett, mint az araszoló forgalomban.
A BlueCruise rendszert használó autósok az erre kijelölt, úgynevezett Blue Zone útszakaszokon elengedhetik a kormánykereket, ha közben folyamatosan figyelik az utat, ezáltal még kényelmesebbé válnak a hosszú utazások.
A kézhasználat nélküli autózás megkezdése előtt a BlueCruise rendszerű autó ellenőrzi, hogy láthatók-e a felfestett sávhatárok, illetve hogy a vezető figyeli-e az utat, és megfelelők-e az egyéb körülmények.
A BlueCruise radarokkal és kamerákkal követi figyelemmel az úton közlekedő többi jármű helyzetét és sebességét, miközben egy előre tekintő kamera a sáv- és sebességjelzéseket monitorozza. A műszeregység alatt is található egy kamera, ami a volán mögött ülő ember fejtartását és szemmozgását figyeli (még akkor is, ha napszemüveget visel), ellenőrizve, hogy a vezető figyelme nem kalandozik el.
A BlueCruise rendszer 2026 tavaszától lesz megrendelhető a Vezetéstámogató csomaggal felszerelt új modelléves Puma, Puma Gen-E, Kuga és Ranger PHEV modellekhez. Az előfizetéssel és a technológia árával kapcsolatos részleteket a bevezetéshez közeledve, későbbi időpontban teszi közzé a Ford.
Emellett a Ford hazai importőre meglévő ügyfelei számára is kínál újdonságot:
Már valamennyi hazai Mustang Mach-E tulajdonos élvezheti a BlueCruise előnyeit
A BlueCruise technológia a 2024-es évjáratú vagy újabb Mustang Mach-E modellek vásárlói számára ezidáig is elérhető volt hazánkban, és a Blue Zone útszakaszokkal rendelkező országokban.10
Mostantól, évjárattól függetlenül, minden elsőként Magyarországon értékesített Mustang Mach-E modell számára elérhetővé válik a BlueCruise rendszer, akár „Over-The-Air” (távoli) szoftverfrissítés útján, így valamennyi hazai Mustang Mach-E tulajdonos élvezheti a Ford kézhasználat nélküli vezetéstámogató technológiáját Európa-szerte a Blue Zone útszakaszokon.
További információk a BlueCruise technológiáról: Ford BlueCruise: Kéznélküli vezetéstámogató technológia | Ford HU
Témakörök
# # #
1 Bizonyos piacokon, bizonyos Puma, Puma Gen-E, Kuga, Ranger PHEV és Mustang Mach-E modellekben. A BlueCruise kézhasználat nélküli autózás közben a vezetőnek folyamatosan figyelnie kell az előtte haladó forgalmat. A rendszer használata nem helyettesíti a biztonságos vezetést.
2 Teljesen feltöltött akkumulátorral a Mustang Mach-E hatótávolsága eléri a 600 kilométert. A becsült hatótávolság megállapítása a WLTP vizsgálati módszerek alapján történt.
3 A Puma EcoBoost Hybrid CO2-kibocsátása 122-146 g/km, üzemanyag-fogyasztása pedig 5,4‑6,5 l/100 km (WLTP).
4 Teljesen feltöltött akkumulátorral a Puma Gen-E hatótávolsága eléri a 376 kilométert. A becsült hatótávolság megállapítása a WLTP vizsgálati módszerek alapján történt.
5 A Kuga Hybrid CO2-kibocsátása 121-146 g/km, üzemanyag-fogyasztása pedig 5,3‑6,4 l/100 km (WLTP).
A Kuga 1.5 EcoBoost Hybrid CO2-kibocsátása 144-178 g/km, üzemanyag-fogyasztása pedig 6,3-7,8 l/100 km (WLTP).
A Kuga Plug-In Hybrid CO2-kibocsátásának, üzemanyag-fogyasztásának és elektromos hatótávolságának homologizált értékeit az értékesítés kezdetéhez közelebbi időpontban teszi közzé a Ford.
6 A Ford Ranger Plug-In Hybrid homologizált CO2-kibocsátása 143-145 g/km (WLTP Euro 6e-bis), homologizált üzemanyag-fogyasztása 6,2-6,4 l/100 km (WLTP Euro 6e-bis), tisztán elektromos hatótávolsága pedig 43 km (WLTP). Teljesen feltöltött akkumulátorral (felszereltségtől és az akkumulátor konfigurációjától függően) az autó hatótávolsága 43 km. A tényleges hatótávolságot olyan tényezők is befolyásolhatják, mint a külső hőmérséklet, a vezetési stílus, az út jellege, a jármű állapota, a lítiumion akkumulátor kora és állapota.
7 A BlueCruise jelenleg a következő piacokon forgalmazott járművekben érhető el: Ausztria, Belgium, Csehország, Dánia, Franciaország, Nagy-Britannia (Észak-Írország kivételével), Németország, Görögország, Magyarország, Olaszország, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Portugália, Spanyolország és Svédország.
8 2025 októberében érvényes adatok.
9 A vezetéstámogató technológiák kiegészítő feladatot látnak el, és nem helyettesítik a vezető figyelmét, döntését és irányítását, és a biztonságos autózást. Részletek és korlátozások a Felhasználói Kézikönyvben.
A Ford Motor Company
Globális amerikai márkaként a Ford már több mint 100 éve az európai gazdaság és társadalom aktív szereplője; a vállalat elkötelezett a mozgás szabadsága iránt, ugyanilyen fontossággal kezelve a bolygóról és egymásról való gondoskodást is. A vállalat Model e, Ford Pro és Ford Blue üzletágainak működésével összehangolt Ford+ terv felgyorsítja a Ford európai átalakítását, hogy 2035-re megvalósulhasson a tisztán elektromos alapú, széndioxid-semleges jövő. A vállalat ezt új, előremutató elektromos járművekkel alapozza meg, amelyeket az európai autósok igényeit szem előtt tartva terveztek meg és innovatív szolgáltatásokkal támogatnak, elősegítve az emberek egymás közti kapcsolattartását, a közösségek fejlődését és a vállalkozások gyarapodását. A Ford 50 önálló európai piacon forgalmazza és szervizeli járműveit; ez a tevékenység magában foglalja a Ford Motor Credit Company, a Ford Ügyfélszolgálat és 14 gyártóüzem (nyolc saját tulajdonú vállalat és hat nem összevont közös vállalkozás) működését, négy központtal: a németországi Kölnben, a spanyolországi Valenciában, valamint vegyesvállalatainknál a romániai Krajovában és a törökországi Kocaeliben. Saját tulajdonú és összevont vegyesvállalataiban a Ford mintegy 34.000 embert, illetve a nem összevont közös vállalkozásokkal együtt mintegy 56.000 embert foglalkoztat Európában. Amennyiben több információra van szüksége a Fordról, termékeiről vagy a Ford Credit vállalatról, kérjük, keresse fel a www.corporate.ford.com vagy a www.ford.huhonlapot.