Skip to content
A Ford fontos változásokat jelentett be globális vezetőségében; Bob Shanks utódja a CFO pozícióban Tim Stone

Sajtóközlemény -

A Ford fontos változásokat jelentett be globális vezetőségében; Bob Shanks utódja a CFO pozícióban Tim Stone

DEARBORN, Michigan, 2019. március 21.– A Ford Motor Company ma bejelentette, Bob Shanks a Ford Motor Company pénzügyi vezérigazgató helyettese 2019 végén nyugállományba vonul. Utódja a tapasztalt pénzügyi vezető, Tim Stone lesz, aki 20 évig dolgozott az Amazonnál és a Snap Inc. pénzügyi igazgatójaként.

Az 52 esztendős Stone április 15-én csatlakozik a Ford szervezetéhez vállalati felsővezetőként, és június elsejétől tölti majd be a CFO posztot. Közvetlen felettese Jim Hackett, a Ford elnök-vezérigazgatója lesz.

„Bob kivételes, 42 éves pályafutást követően távozik a Fordtól,” mondta Hackett. „CFO-ként lankadatlanul dolgozott az eredményekért, egyre újabb csúcsok felé hajtva a vállalatot. Emellett csodálatos kolléga volt, aki méltósággal, melegséggel és humorral irányított. Bob vezetői munkája alapvetően járult hozzá a Ford megújulásához a nagy válság idején, és felbecsülhetetlen értékű partner volt abban az átalakításban, ami a Ford sikerét szolgálja az előttünk álló korszakban.”

A 66 éves Shanks szorosan együttműködik majd Stone-nal a CFO pozíció átadása során, majd különleges projekteken dolgozik az év hátralevő részében.

„Nagyon örülünk, hogy Tim éppen most, a vállalatunk számára hihetetlenül fontos időszakban csatlakozik a Fordhoz, amikor azon dolgozunk, hogy a világon a legnagyobb bizalmat élvező céggé váljunk, okos járműveket tervezve egy okos világ számára,” mondta Hackett. „Kulcsszereplője volt az Amazon hihetetlen sikerének, és érti, hogy az egészség és növekedés kötelező értékeknek számítanak a Ford jövőjének szempontjából.”

Stone a technológiai szektorból érkezik, de nem ismeretlen számára a Ford és az autóipar. Mielőtt megszerezte volt számviteli diplomáját a Southern California Egyetemen, Stone a kivitelező és vízvezeték-szerelő apja mellett dolgozott. Apja vállalkozása Ford teherautókat használt, míg a család Ford Explorerekkel és áruszállítókkal közlekedett. „Apám vállalkozásán keresztül harminc éven át első kézből tapasztaltam, milyen fontos szerepet játszik gazdaságunkban és közösségünkben a Ford,” mondta Stone. “Megtiszteltetés számomra, hogy ennél az ikonikus vállalatnál dolgozhatok, és felhasználhatom a jövő vállalkozásainak fejlesztésben szerzett tapasztalatomat arra, hogy segítsek felépíteni a Fordot a következő száz évre.”

Nemzetközi Piacok Csoport (IMG)

A vállalat a mai napon szintén bejelentette, hogy Peter Fleet, a Nemzetközi Piacok Csoportért felelős alelnök nyugdíjba vonulását tervezi.

Az 51 éves Fleet közel harminc évig töltött be vezető pozíciókat a Fordnál a globális marketing, az értékesítés és szolgáltatás, illetve a business operations területein. A Nemzetközi Piacok Csoport létrehozása előtt az Ázsiai/Csendes-óceáni régió elnökeként dolgozott, az összes tevékenység és partnerség irányítójaként ebben a régióban. Ezt megelőzően olyan pozíciókat töltött be, mint a Ford ASEAN elnöke, illetve a Ford Európa értékesítésért felelős alelnöke.

„Peter tekintélyt parancsoló, harminc éves pályafutást tud maga mögött a Fordnál, ahol kulcsfontosságú vezetői beosztásokban dolgozott Európában és Ázsiában, ezért köszönettel tartozunk mindazért, amit értünk tett,” mondta Hackett.

Április elsejétől Mark Ovenden – a Ford Middle East & Africa jelenlegi elnöke – veszi át a Nemzetközi Piacok Csoport elnöki teendőit, illetve irányítja majd annak átalakítását. A Nemzetközi Piacok Csoport 2020. január elsejétől válik majd önálló üzleti egységgé.

A vállalat új üzleti egysége közel 100 piacot felügyel majd, beleértve a cég tevékenységeit Afrikában, az ASEAN régióban, Ausztráliában, Indiában, Mexikóban, a Közel-Keleten, Új-Zélandon és Dél-Koreában, illetve világszerte több feltörekvő és disztribútor piacon is. Az új üzleti egység létrehozását megelőzte az önálló Kína üzleti egység létrehozása.

„Szerencsénk van, hogy Mark Ovenden irányítja ezt a nagy potenciált rejtő piacokkal foglalkozó csoportot. Ő érti, hogyan kell nagyon különböző piacokon dolgozni, ahol eltérőek az igények és a disztribúciós csatornák,” mondta Hackett.

Az 54 éves Ovenden Jim Farleynak, a Ford Globális Piacok elnökének számol majd be.

„Az IMG létrehozásával kivételes lehetőségünk nyílik egy eltérő kultúrákban, agilis beállítottsággal működő, új üzleti modell kialakítására a nyereséges növekedés érdekében. Ez az új csoport egy áramvonalas, dinamikus és hálózatszerűen szervezett csapat lesz, ami igyekszik majd felhasználni a helyi vásárlók észrevételeit is a Ford globális know-howja mellett,” mondta Farley. „A következő öt év során leggyorsabb fejlődést ígérő piacok közül több is a világnak ebben a részében található.”

Várhatóan minden harmadik jármű a feltörekvő piacokon talál gazdára a jövőben. A Ford növekedésének motorja az IMG területén a kompakt pickupok és haszongépjárművek körében betöltött vezető szerepe, illetve a vállalat import portfóliójának optimalizálása és az aftersales lehetőségek maximális kiaknázása lesz.

Ford Európa

A Ford azt is bejelentette, hogy Stuart Rowleyt – a Ford North America jelenlegi működési igazgatóját – nevezik ki a Ford Európa elnökének, aki az üzleti egység operatív teendőiért felel majd, beleértve az európai átalakulási stratégia megvalósítását is. Az utóbbi hónapokban Rowley Steven Armstronggal közösen sokat dolgozott az európai átalakítás tervezésén.

Mindkét vezető Farleynak számol be, kinevezésük április elsejétől hatályos.

„Stuart és Steve vezetésével az európai csapat átfogó tervet dolgozott ki az európai tevékenységek alapvető átalakítására és nyereséges pályára állítására. Ez a munka csak gyorsulni fog új beosztásukba történő kinevezésükkel,” mondta Hackett.

Birgit Behrendt, az európai vegyesvállalatokért, szövetségekért és kereskedelmi ügyekért felelős alelnök szintén bejelentette nyugdíjba vonulási szándékát. Számos elismerést hozó, 40 éve pályafutása során több vezetői beosztást is betöltött az európai és USA-beli beszerzés területén, beleértve a globális beszerzési részleg felügyeletét is. Jelenlegi beosztásában az 59 éves Behrendt március végéig marad legfőbb kapcsolattartó a cég vegyesvállalati és szövetségi partnereivel, illetve támogatja majd a Volkswagennel létesülő stratégiai szövetség létrehozását. A jövőben tovább dolgozik majd a Ford Werke Felügyelő Bizottságában.

„Köszönjük Birgitnek jelentős hozzájárulását vállalkozásunk sikeréhez pályafutása során és örömmel várjuk, hogy tovább dolgozzon a Ford Werke Felügyelő Bizottságában,” mondta Hackett.

A Ford Európa januárban jelentette be a Ford márka megerősítését és a fenntarthatóan nyereséges európai működést célzó átalakulási stratégia végrehajtását. Közeledve a kitűzött határidőhöz, a Ford felgyorsítja a kulcsfontosságú hatékonysági intézkedések bevezetését és a strukturális költségek csökkentését. Ezzel párhuzamosan az alapvető újratervezés kiterjed a Ford modellkínálatára is, kibővítve a kínálatot és a volument a legnyereségesebb növekedési szegmensekben, egyidejűleg elhagyva vagy feljavítva a kevésbé nyereséges szegmenseket, és intézkedéseket foganatosítva az alulteljesítő piacokon.

„A ma bejelentett változások jelentősek, de zökkenőmentesen illeszkednek az eddigi lépéseink közé, ami jól mutatja a Ford erejét,” mondta Hackett. „Miközben búcsút veszünk igen eredményes vezetőktől, akik a Fordnál töltött évtizedek alatt jelentős haladást értek el, a helyükbe lépő tehetséges utódok tovább dolgoznak majd vállalatunk átalakításán.”

Kapcsolódó információk

Bob Shanks életrajzi adataiért kattintson ide.

Tim Stone életrajzi adataiért kattintson ide.

Peter Fleet életrajzi adataiért kattintson ide.

Mark Ovenden életrajzi adataiért kattintson ide.

Steven Armstrong életrajzi adataiért kattintson ide.

Stuart Rowley életrajzi adataiért kattintson ide.

Birgit Behrendt életrajzi adataiért kattintson ide

Témakörök

Címkék


A Ford Motor Company

A Ford Motor Company globális vállalat, amelynek központja a Michigan állambeli Dearborn. A vállalat tevékenységi köre a Ford személyautók, haszongépjárművek, városi terepjárók (SUV) és elektromos hajtású autók, valamint a Lincoln luxusautók tervezése, gyártása, értékesítése, szervizelése és a velük kapcsolatos szolgáltatások biztosítása. A vállalat a Ford Motor Credit Company révén pénzügyi szolgáltatásokat is nyújt. A Ford vezető szerepre törekszik az elektromos autók, az önvezető járművek és a mobilitás területén. A Ford mintegy 199.000 embert foglalkoztat világszerte. Amennyiben több információra van szüksége a Fordról, termékeiről vagy a Ford Motor Credit Company vállalatról, kérjük, keresse fel a www.corporate.ford.com vagy a www.ford.hu honlapot.

A saját tulajdonú vállalatokban körülbelül 53.000 alkalmazottat, az összevont, illetve nem összevont közös vállalkozásokkal együtt pedig mintegy 67.000 embert foglalkoztató Ford Európa felel a Ford márkához tartozó autók gyártásáért, értékesítéséért és karbantartásáért Európa 50 piacán. A Ford Motor Credit Company mellett a Ford Európa üzleti tevékenysége magában foglalja a Ford Ügyfélszolgálat és 24 gyártóüzem (16 saját tulajdonú vagy összevont közös vállalat és 8 nem összevont közös vállalkozás) működtetését. Az első Ford autókat 1903-ban szállították Európába – ugyanabban az évben, amikor a Ford Motor Companyt alapították. Az európai gyártás 1911-ben indult meg. 

Sajtókapcsolatok

Tamas Lajtner

Tamas Lajtner

Sajtókapcsolatok Communications & Public Affairs Manager LinkedIn

A Ford Motor Company képviseletét Magyarországon és a Közép-Kelet-európai régióban a Ford KKE Kft látja el

A Ford Magyarország 38 hivatalos Ford márkakereskedőjével teljeskörű értékesítési, szerviz és vevőszolgálati tevékenységgel, alkatrész forgalmazással és a Ford Credit révén teljeskörű finanszírozással áll a magyar vásárlóközönség rendelkezésére.

Ford Magyarország
Galamb József u 3.
2000 Szentendre
Hungary