Skip to content
Ford hibrid rendőrautó
Ford hibrid rendőrautó

Sajtóközlemény -

A Ford továbbra is globális vezető szerepre tör az elektromos hajtás terén: a márka megalkotta az első hibrid rendőrautóját

A Ford továbbra is vezető szerepre tör az elektromos hajtású autók globális piacán. A vállalat ma bemutatta második modelljét abból a 13 új elektromos autóból, amelyekkel a következő öt év során készül piacra lépni.

Az iparág legelső hibrid hajtású rendőrautója, a vadonatúj Ford Police Responder Hybrid Sedan is annak a 4,5 milliárd dolláros befektetésnek köszönhetően született, amelynek célja, hogy a Ford sokoldalúbb, megfizethetőbb és élvezetesebben vezethető – valamint takarékosabb – elektromos hajtású autókat kínálhasson vásárlóinak. Mindez szerves része a Ford azon törekvésének, hogy autóipari és mobilitási vállalattá fejlődjön, vezető szerepet töltve be az önvezető járművek és az új mobilitási megoldások területén.

„Új generációs modelljeink elektromos hajtásúak lesznek – ez fenntarthatósági törekvéseink alaptétele,” nyilatkozta Joe Hinrichs, a Ford amerikai részlegének elnöke. „Azzal, hogy vezető szereplővé válunk az elektromos autók piacán, nemcsak jobb autókat, teherautókat és SUV-kat kínálhatunk vásárlóinknak, hanem a környezet és a társadalom javát is szolgáljuk.”

A Los Angeles és New York utcáin most bemutatkozó vadonatúj Ford Police Responder Hybrid Sedan az iparág első hibrid hajtású rendőrautója. A Ford emellett további terveiről is beszámolt:

További új hibrid járőrkocsik az észak-amerikai rendőri testületek számára

Egy vadonatúj, 2020-ban érkező, tisztán elektromos hajtású, kisméretű SUV-t, amelynek hatótávolsága legalább 480 kilométer lesz. Az autó Észak-Amerikában, Európában és Ázsiában is kapható lesz. A hatótávolság tényleges értéke változhat. Az EPA által véglegesített adatok még nem állnak rendelkezésre

Hibrid hajtású önvezető autó a mobilitási szolgáltatók részére; Észak-Amerikában 2021-től

Az eladási listákat vezető F-150 pickup hibrid változata 2020-ban érkezik; az autót Észak-Amerika és a Közel-Kelet piacain forgalmazzák majd. Az F-150 Hybrid komoly vontatási és szállítási kapacitást kínál, és mobil generátorként működve elég erős lesz ahhoz, hogy árammal lásson el egy munkaterületet

A legendás Mustang hibrid hajtású változata egy V8-as teljesítményét kínálja – emellett pedig még annál is nagyobb forgatónyomatékot az alacsony fordulatszám-tartományban. A Mustang Hybrid 2020-ban mutatkozik be Észak-Amerikában

A Transit Custom plug-in hibrid 2019-ben jelenik meg az európai piacon; az autót arra tervezik, hogy a vállalkozók még a legzsúfoltabb nagyvárosi forgalomban is alacsony üzemeltetési költséggel használhassák

Világszerte erősödő keresletA nagyvárosi népesség rohamosan növekszik, az utak zsúfoltak, a levegő pedig egyre rosszabb minőségű. Ennek tudatában azokat, akik első autójuk megvásárlását fontolgatják (köztük az amerikai millenáris nemzedék, vagyis a harmincas éveikben járók mintegy 50 százalékát) egyre inkább érdeklik az elektromos hajtású autók – derült ki egy felmérésből, amit az Amerikai Fogyasztók Szövetsége készített.

A Ford élen jár azokban a fejlesztésekben, amelyeknek célja elektromos hajtási technológiák kidolgozása, valamint a hibridek, plug-in hibridek és tisztán elektromos hajtású járművek akkumulátorainak és elektromotorjainak költségcsökkentése. A vállalat immár olyan járművekre koncentrál, amelyek nagyobb teljesítményt kínálnak – mint például az F-150 pickup, amely komoly vontatási és szállítási kapacitása mellett akár áramtermelő generátorként is használható –, s a vállalat arra számít, hogy a következő évtizedben ugrásszerűen nő majd a hibridek, plug-in hibridek és tisztán elektromos hajtású járművek értékesítése.

A Ford előrejelzései szerint a hibrid, plug-in hybrid és tisztán elektromos hajtású járművek globális kínálata a következő tizenöt év leforgása alatt meghaladja majd a benzinmotoros autókét.

A Ford együttműködése a városokkalAz Amerikai Egyesült Államokban a Ford értékesíti a legtöbb rendőrautót; a vállalat jelenleg a piac 63 százalékát tudhatja magáénak. A márka már a T-Modell megjelenése óta szállít járőrkocsikat az amerikai városok fegyveres testületeinek.

A Police Responder Hybrid Sedan segíthet a városi forgalom károsanyag-kibocsátásának csökkentésében, és jelentős megtakarítást jelenthet a testületek üzemanyag-költségében – akkor is, ha az autók a forgalomban haladnak, és akkor is, ha egy helyben várakoznak. Menet közben a Ford szabadalmaztatott hibrid-technológiája (az EPA előzetes becslése szerint) 6,2 l/100 km fogyasztással működik vegyes mérési ciklusban, vagyis jóval kevesebb benzint fogyaszt, mint a jelenleg használatos, 3,7 literes V6-os motorral hajtott Police Interceptor (13,1 l/100 km). A tényleges érték változhat. Az EPA által véglegesített adatok még nem állnak rendelkezésre.

Várakozás közben a Police Responder Hybrid Sedan lítium-ion akkumulátora táplálja a rendőrautó nagy áramfelvételű rendszereit, így a jármű benzinmotorja ritkábban indul be, ami óránként 1,2 liter üzemanyag megtakarítását jelenti. A Police Responder Hybrid Sedan üzemeltetői évente 3.900 dollárral alacsonyabb üzemanyag-költséggel számolhatnak a jelenlegi Police Interceptor modellhez képest, ha a járőrkocsi 322.000 kilométert fut egy évben, két váltásban, évi 365 napon át, és egy 8 órás műszakban 4,9 órát tölt várakozással, valamint ha az üzemanyag átlagos ára 2,50 USD/gallon. A Ford Police Responder online fogyasztási kalkulátor segítségével a vásárlók könnyen kiszámíthatják, mekkora megtakarítást jelenthet egy ilyen jármű szolgálatba állítása.

Az új modell az első hibrid hajtású szedán, amely minden szempontból alkalmas a járőrszolgálatra. Ez annyit tesz, hogy az autó megkapta a rendőri szervek hitelesítését arról, hogy elég erős a rendőrségi feladatok ellátásához, hogy hosszabb időn át képes különböző sebességtartományokban autózni, és hogy biztonsággal képes áthaladni az olyan akadályokon, mint egy járdaszegély vagy egy vízzel elárasztott útszakasz.

A Police Responder Hybrid Sedan hajtásáról egy takarékos, 2,0 literes Atkinson-ciklusú benzinmotor és egy elektromotor gondoskodik; ez utóbbit egy modern lítium-ion akkumulátor látja el árammal. A hibrid hajtást úgy kalibrálták, hogy a lassú járőrözés során minél ritkábban induljon be a benzinmotor, és hogy az autó közel 100 km/órás sebességig tisztán elektromos hajtással is haladhasson. Szükség esetén a jármű automatikusan maximális teljesítményre vált; ilyenkor a benzin- és az elektromotor egyszerre gyorsítja a járművet.

„Az a küldetésünk, hogy Los Angeles közössége számára biztonságos és egészséges környezetet biztosítsunk; ennek érdekében a fenntarthatóság szemlélete és az új technológiák is igencsak fontosak,” vélekedett Charlie Beck, Los Angeles város rendőrfőnöke. „A járőrkocsi a rendőr második otthona. Ezektől az autóktól nemcsak azt várjuk el, hogy takarékosak és környezetbarátak legyenek, hanem azt is, hogy hatékonyan segítsék a bűnüldözést e hatalmas kiterjedésű városban.”

A Police Responder Hybrid Sedan idén tavasztól rendelhető, és a rendőrőrsök jövő nyáron kapják meg az első járműveket.

A Ford jelenleg is egy 20 darab Transit Connect hibrid taxiból és áruszállítóból álló flottát tesztel New York és más amerikai nagyvárosok sűrű forgalmában.

Kínában és Európában is változik a piacA Ford Kínában is erőteljesen bővíti elektromos autókból álló kínálatát. A vállalat éppen most jelentette be, hogy 2025-re az itt értékesített járművek 70 százaléka elektromos hajtású lesz.

A Ford most vezeti be a kínai piacon a Mondeo Energi plug-in hibridet, valamint egy vadonatúj, tisztán elektromos hajtású, kisméretű SUV megjelenése is várható, amelynek becsült hatótávolsága 480 km.

Az Egyesült Királyságban januárban vette kezdetét egy több millió angol font költségvetésű projekt, aminek célja London levegőminőségének javítása. A Ford több flottaüzemeltető között osztott szét 20 darab Transit Custom plug-in hibridet, hogy kiderüljön, hozzájárulhatnak-e ezek az áruszállítók a levegőtisztasági célkitűzések megvalósításához, miközben javítják a árumozgatás hatékonyságát a városi forgalomban. A projektet a brit kormány által alapított Fejlett Hajtási Rendszerek Központja finanszírozza.

Új szolgáltatásokA Ford számos olyan szolgáltatás megalkotásán dolgozik, amelyek megkönnyítenék az elektromos hajtású autók üzemeltetését.

“Az innovatív szolgáltatások ugyanolyan fontosak az emberek számára, mint maguk az elektromos autók,” vélekedett Hau Thai-Tang, Ford globális beszerzési alelnöke. „Olyan megoldásokat keresünk, amelyek a magán- és a flottavásárlók számára egyaránt megkönnyítik, hogy az új járművek és technológiák életük szerves részévé váljanak.”

A Ford már több autógyárral is szándéknyilatkozatot írt alá egy ultragyors töltőhálózat kiépítéséről, amely sokkal gyorsabban működne, mint a napjainkban használatos legnagyobb teljesítményű rendszerek. A kezdeti cél 400 töltőállomás felállítása Európában, 2020-ra pedig a helyi autósok több ezer nagy teljesítményű töltőpontot használhatnak majd.

A Ford az USA-ban és Európában egyaránt teszteli a vezeték nélküli töltés technológiáját; a parkolóhelyek alá beépített berendezéseknek köszönhetően sosem fordulhatna elő, hogy az autósok megfeledkeznek járművük feltöltéséről. A vezeték nélküli töltés még azok számára is hosszabb elektromos hatótávolságot biztosítana, akik csupán rövid időre parkolnak le, és hasonló célt szolgál a FordPass® rendszer is.

Erőforrás linkek

Témakörök

Címkék


A Ford Motor Company globális autóipari és mobilitási vállalat, amelynek központja a Michigan állambeli Dearborn. Az összesen mintegy 203.000 alkalmazottat foglalkoztató, világszerte 67 gyártóüzemet működtető vállalat alaptevékenysége a Ford személyautók, haszongépjárművek, SUV-k és elektromos hajtású autók, valamint a Lincoln luxusautók gyártása, értékesítése, finanszírozása és a velük kapcsolatos szolgáltatások biztosítása. Ugyanakkor a Ford lendületesen dolgozik az új lehetőségek kiaknázásán is a Ford Intelligens Mobilitás terv alapján, aminek célja, hogy piacvezetővé tegye a vállalatot a konnektivitás, a mobilitás, az önállóan működő autók, a vásárlói élmény és az adatfeldolgozás területén. A vállalat a Ford Motor Credit Company révén pénzügyi szolgáltatásokat is nyújt. Amennyiben több információra van szüksége a Ford termékeiről vagy a Ford Motor Credit Company szolgáltatásairól, kérjük, keresse fel a www.corporate.ford.com vagy a www.ford.hu honlapot

A saját tulajdonú vállalatokban körülbelül 53.000 alkalmazottat, az összevont, illetve nem összevont közös vállalkozásokkal együtt pedig mintegy 68.000 embert foglalkoztató Ford Európa felel a Ford márkához tartozó autók gyártásáért, értékesítéséért és karbantartásáért Európa 50 piacán. A Ford Motor Credit Company mellett a Ford Európa üzleti tevékenysége magában foglalja a Ford Ügyfélszolgálat és 24 gyártóüzem (16 saját tulajdonú vagy összevont közös vállalat és 8 nem összevont közös vállalkozás) működtetését. Az első Ford autókat 1903-ban szállították Európába – ugyanabban az évben, amikor a Ford Motor Companyt alapították. Az európai gyártás 1911-ben indult meg.

Sajtókapcsolatok

Tamas Lajtner

Tamas Lajtner

Sajtókapcsolatok Communications & Public Affairs Manager LinkedIn

Kapcsolódó történetek

A Ford Motor Company képviseletét Magyarországon és a Közép-Kelet-európai régióban a Ford KKE Kft látja el

A Ford Magyarország 38 hivatalos Ford márkakereskedőjével teljeskörű értékesítési, szerviz és vevőszolgálati tevékenységgel, alkatrész forgalmazással és a Ford Credit révén teljeskörű finanszírozással áll a magyar vásárlóközönség rendelkezésére.

Ford Magyarország
Galamb József u 3.
2000 Szentendre
Hungary