Skip to main content

A környezettudatos millenáris nemzedék a rekord SUV-eladások hajtómotorja?

Press Release   •   Feb 06, 2017 02:32 CET

A városi terepjáró kategória a második legkedveltebb kategória magyarországon

A millenáris nemzedékben erős a társadalmi felelősségtudat*, emellett pedig vonzónak találják a javak és szolgáltatások bérleti és megosztási konstrukcióit – vagyis egészen másfélék a fogyasztási szokásaik, mint az idősebb generációké. Mindez alapjaiban változtatja meg a vállalatok (köztük az autógyártók) üzleti elképzeléseit.

Arról sem feledkezhetünk meg, hogy e nemzedék egészen újszerű szemléletmódja magukra az autókra is kihat.

A millenáris generáció tagjainak négyötöde szerint az elmúlt öt év során a SUV-ok alacsonyabb fogyasztásúvá és környezetbarátabbá váltak; éppen ezért e nemzedék egynegyedének bevásárló listáján már egy SUV szerepel, amikor új autó vásárlását fontolgatják.**

A Ford egy vadonatúj, tisztán elektromos hajtású SUV bemutatásán dolgozik, amelynek tervezett hatótávolsága eléri a 480 kilométert – vagyis egy feltöltéssel teheti meg a London és Párizs közti utat. A vállalat tavaly három új SUV-modellel lépett piacra Európában, és az új, nulla károsanyag-kibocsátású jármű egyike lesz annak az öt ilyen modellnek, amelyek 2020-ig jelennek meg.

“Európában a SUV-kategória minden más szegmensnél gyorsabb növekedést mutat, és az egyre növekvő kereslet hajtómotorja a környezettudatos millenáris nemzedék. Tavaly a Ford SUV-eladásai még az egyébként gyors ütemben erősödő iparági növekedést is felülmúlták,” mondta el Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke. “A vásárlók felismerték, milyen takarékosak az olyan motorok, mint például új 120 lóerős, 1,5 literes TDCi dízelünk, amely a legújabb Euro 6 emissziós szabványnak is megfelel, hiszen CO₂-kibocsátása az új Kugában mindössze 115 g/km***, vagy éppen az EcoSport többszörösen díjnyertes 1,0 literes EcoBoost erőforrása.”

A Ford európai SUV-modelljeinek (vagyis a kompakt EcoSport, a közepes méretű Kuga és a nagyméretű Edge) 2016-os értékesítése 31 százalékkal nőtt a 2015-ös eredményekhez képest. A Kuga és az EcoSport minden idők legjobb eladásaival zárta a tavalyi évet. 2016-ban a SUV-kategória európai értékesítése 21 százalékkal nőtt, és a térségben eladott újautó-eladások több mint egynegyedét tette ki.

Magyarországon az SUV szegmens a 2016-ban forgalomba helyezett 28222 db új gépkocsival a második legnagyobb szegmens, melyből a Ford összesen 1640 darab eladott Kuga-val, Edge-el és Ecosport-tal 5,8 százalékkal részesedik. A Kuga értékesítése 49,65 százalékkal haladta meg a 2015-ös darabszámokat. 


Ám nem csupán a fiatalabb nemzedékekre igaz, hogy autóválasztásukkal felrúgják a megszokásokat. A Ford adatai azt mutatják, hogy a ferdehátú izomautók, vagyis a kis- és középméretű modellek nagy teljesítményű változatait megvásárlók átlagéletkora több mint 10 százalékkal nőtt a 2010 és 2016 közötti időszakban.

A Ford nagy teljesítményű autóinak (Fiesta ST, Focus ST, Focus RS, Ford Mustang) értékesítésében immár második éve könyvelhet el a márka 60 százalékos növekedést. Magyarországon a Mustang iránti kereslet töretlen, tavaly 151 darab talált gazdára, mely eredmény közel 30 százalékos piacrészesedést eredményez, és messze túlszárnyalja a kategória versenytársait. A sportautó kategóriában a Mustang darabszáma a Datahouse adatai szerint meghaladta az utána következő 3 versenytárs modell összesített eredményeit.

A Ford Motor Company globális autóipari és mobilitási vállalat, amelynek központja a Michigan állambeli Dearborn. Az összesen mintegy 203.000 alkalmazottat foglalkoztató, világszerte 67 gyártóüzemet működtető vállalat alaptevékenysége a Ford személyautók, haszongépjárművek, SUV-k és elektromos hajtású autók, valamint a Lincoln luxusautók gyártása, értékesítése, finanszírozása és a velük kapcsolatos szolgáltatások biztosítása. Ugyanakkor a Ford lendületesen dolgozik az új lehetőségek kiaknázásán is a Ford Intelligens Mobilitás terv alapján, aminek célja, hogy piacvezetővé tegye a vállalatot a konnektivitás, a mobilitás, az önállóan működő autók, a vásárlói élmény és az adatfeldolgozás területén. A vállalat a Ford Motor Credit Company révén pénzügyi szolgáltatásokat is nyújt. Amennyiben több információra van szüksége a Ford termékeiről vagy a Ford Motor Credit Company szolgáltatásairól, kérjük, keresse fel a www.corporate.ford.com vagy a www.ford.hu honlapot

A saját tulajdonú vállalatokban körülbelül 53.000 alkalmazottat, az összevont, illetve nem összevont közös vállalkozásokkal együtt pedig mintegy 68.000 embert foglalkoztató Ford Európa felel a Ford márkához tartozó autók gyártásáért, értékesítéséért és karbantartásáért Európa 50 piacán. A Ford Motor Credit Company mellett a Ford Európa üzleti tevékenysége magában foglalja a Ford Ügyfélszolgálat és 24 gyártóüzem (16 saját tulajdonú vagy összevont közös vállalat és 8 nem összevont közös vállalkozás) működtetését. Az első Ford autókat 1903-ban szállították Európába – ugyanabban az évben, amikor a Ford Motor Companyt alapították. Az európai gyártás 1911-ben indult meg.

Attached Files

Word document

Comments (0)

Add comment

Comment