Skip to main content

Az európai piacon a Ford megduplázza összkerékhajtású és négykerékhajtású modelljeinek eladásait, a SUV-értékesítés pedig háromszorosára növekszik

Press Release   •   Dec 10, 2015 12:00 CET

  • A Ford számításai szerint 2014 és 2016 között az európai piacon 120 százalékkal nő az összkerékhajtású és négykerékhajtású modellek értékesítése
  • 2016-ra a Ford nyolc különféle össz- és négykerékhajtású modellt kínál majd – szemben a 2012-ben forgalmazott három típussal –, s a közúti és off-road termékkínálat a Focus RS-től egészen a Transitig terjed
  • A Ford azt tervezi, hogy az európai piacon 2016-ig 200.000 darabra növeli SUV-értékesítését – olyan modellekkel, mint a nemrégiben frissített EcoSport és Kuga, valamint a vadonatúj Edge
  • 2016 márciusában a kompakt Ford EcoSport SUV is megérkezik Magyarországra, mely 140 lóerős, 1,0 literes EcoBoost motorral és prémium Sport felszereltséggel is kapható lesz
  • A nagyméretű, gazdagon felszerelt Ford Edge 2016 második negyedévében érkezik, ezzel 3 tagúra bővül a Ford európai SUV kínálata

A Ford Motor Company arra számít, hogy 2016-ban az európai piacon 139.000 összkerékhajtású és négykerékhajtású járművet értékesít majd, ami 120 százalékos növekedést jelent a 2014-es eredményekhez képest.

A jövő év elején a Ford 17 európai modellsorozatából nyolchoz is megrendelhető lesz a vállalat kifinomult összkerékhajtási vagy négykerékhajtási technológiája, míg 2012-ben ez csupán három modellhez volt elérhető. A Ford járműveihez kapható rendszerek magabiztos haladást kínálnak a terepen, javítják a tapadást a csúszós utakon, illetve optimális teljesítményt nyújtanak a versenypályán. A modern hajtási rendszerek a következő járművek és kategóriák kínálatában szerepelnek majd: a vadonatúj Ford Edge és Kuga ; a Ford Galaxy, a Mondeo és az S-MAX ; a vadonatúj Focus RS az új Ranger; ; és a Transit

A Ford jövőre mintegy 200.000 SUV értékesítését tervezi Európában, ami a 2013-as adatokhoz képest 200 százalékos növekedést jelent. A Ford EcoSport kompakt SUV – amely a nemrégiben lezajlott frissítés óta stílusosabb megjelenést, jobb menetdinamikát és új kényelmi kiegészítőket kínál – jövő márciustól lesz kapható Magyarországon, és már a Ford többszörösen díjnyertes 1,0 literes EcoBoost motorjának 140 lóerős változatával és prémium Sport felszereltséggel is elérhető lesz.

A Ford a közelmúltban megkezdte az Edge európai változatának gyártását, mely várhatóan májustól jelenik meg Magyarországon. Ez lesz a harmadik modell a vállalat bővülő SUV-kínálatában, amelyben jelenleg a közepes méretű Kuga (immár a Ford SYNC 2 rendszerével) és az EcoSport szerepel.

Az iparági értékesítési elemző IHS jelentése szerint 2014-ben a SUV-értékesítések a teljes személygépkocsi-eladások 20 százalékát tették ki, ám ez az arány 2020-ig várhatóan 27 százalékra nő majd.

“Kifinomult összkerékhajtási és négykerékhajtási rendszereink széles skálájával pontosan olyan technológiát kínálhatunk vásárlóinknak, ami megfelel autóhasználati szokásaiknak,” mondta Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke. „A vásárlók annyira megkedvelték a SUV-modelleket és az összkerékhajtású autókat, hogy azt tervezzük: a következő három évben öt új modellel jelenünk meg az SUV- és crossover-kategóriában.”

AWD – jobb tapadás

A jövő év elejére a Ford európai személygépkocsi- és haszongépjármű-kínálatának mintegy 50 százalékához lesz rendelhető összkerékhajtás vagy négykerékhajtás, ami jelentős mértékben javítja a vezetési élményt, az úttartást és a terepképességet.

A Ford a vadonatúj, 350 lóerős Focus RS modellben mutatja be a Dinamikus Nyomatékvektor Szabályozással kiegészített Ford Performance Összkerékhajtást, ami új szintre emeli az irányíthatóságot és a vezetés élményét. A rendszer alapját a hátsó hajtómű mindkét oldalán elhelyezett, elektronikus vezérlésű tengelykapcsolók képezik. Ezek vezérlik az autó első/hátsó nyomatékmegosztását, valamint a hátsó tengely oldalankénti vonóerő-elosztását, ami drámai mértékben növeli az irányíthatóságot és a kanyarstabilitást.

A hátsó hajtóműben elhelyezett vezérlőegység a pillanatnyi vezetési körülményeknek megfelelően folyamatosan változtatja az első/hátsó és az oldalankénti nyomatékelosztást; ennek meghatározásához a rendszer másodpercenként százszor kap információkat a jármű szenzoraiból. A rendszer a vonóerő 70 százalékát is a hátsó tengelyre irányíthatja, s az ide jutó forgatónyomaték 100 százaléka is hajthatja az egyik kereket.

“Ez az összkerékhajtási rendszer igazi technológiai áttörést jelent, hiszen kiváló kanyarmeneti tulajdonságokkal ruházza fel az autót, ami még a határhelyzetekben is élvezetesen irányítható marad,” nyilatkozta Dave Pericak, a Global Ford Performance igazgatója. “Széttéptük a szabálykönyvet, ami azt mondja, hogy az összkerékhajtású ferdehátú autók vezetési élménye nem az igazi, és olyan gépet építettünk, ami legalább annyira meglepő, mint amilyen élvezetes.”

A Ford Edge, Galaxy, Kuga, Mondeo és S-MAX modellekhez is megrendelhető a Ford Intelligens Összkerékhajtás rendszer, ami észrevétlenül vált az elsőkerékhajtás és az összkerékhajtás közt, hogy az autó minden körülmények között – főleg a csúszós utakon – stabilan és biztonságosan haladjon. Az Intelligens Összkerékhajtás az emberi pislogásnál hússzor gyorsabban dolgozza fel és értékeli a kerekek tapadásával kapcsolatos információkat, és 20 ezredmásodperc alatt akár 50/50 arányig képes elosztani a forgatónyomatékot az első és a hátsó kerekek között.

Azáltal, hogy mindig csak akkor és oda irányít vonóerőt, amikor és ahová szükséges, az Intelligens Összkerékhajtás – az állandó összkerékhajtással szemben – csupán minimális hatással van az üzemanyag-fogyasztásra és a CO₂-kibocsátásra. A Ford Transit szintén felszerelhető az Intelligens Összkerékhajtás rendszerrel, így kategóriaelső tapadást és menetdinamikát kínál, ami extrém útviszonyok mellett tovább fokozható a választható AWD-Lock funkcióval.

A Ford Ranger pickuphoz kapcsolható összkerékhajtás rendelhető terepfokozattal, s a vezető 120 km/órás sebességig a középkonzolon található kapcsolóval válthat a hátsókerékhajtás, illetve a normál négykerékhajtás között. Ha nagyobb vonóerőre van szükség, vagy az autó kemény terepen, meredek lejtőn ereszkedik, a vezető a 4WD rendszer felező fokozatát is használhatja, extrém körülmények között pedig hasznosnak bizonyulhat az elektronikusan zárható hátsó differenciálmű.

A már jelenleg is megrendelhető új Ford Ranger a továbbfejlesztett erőforrásai 17 százalékkal* kevesebb üzemanyagot fogyasztanak; ebben fontos szerepet játszik az Auto-Start-Stop technológia, az új végáttétel-opció és az Elektromos Szervokormány alkalmazása.

A vadonatúj, luxusszínvonalú Ford Edge

A stílusos és kifinomult Ford Edge nagyméretű SUV kétféle motorral jelenik meg a magyar márkakereskedésekben: az egyik a hatfokozatú manuális sebességváltóval párosított 180 lóerős, 2,0 literes TDCi blokk, a másik pedig a hatfokozatú PowerShift automata sebességváltóval összekapcsolt 210 lóerős, 2,0 literes TDCi biturbó dízel. Az Auto-Start-Stop technológia alkalmazásának köszönhetően mindkét erőforrás üzemanyag-fogyasztása 5,8 l/100 km, CO₂-kibocsátásuk pedig 149 g/km.

A vadonatúj Ford Edge olyan technológiákat kínál, mint az Adaptív Kormányzás, a Széles Látószögű Első Kamera és a Gyalogosészlelővel kiegészített Ütközésre Figyelmeztető Rendszer. Minden Edge modell felszereltségének része az Aktív Zajkioltás technológia, ami felméri a kabin zajait, és az audiorendszer segítségével ellentétes irányú hanghullámokat gerjesztve kioltja az utastérbe szűrődő motorzajt.


Tovább bővül a kompakt EcoSport kínálata

A Ford EcoSport modellhez ezentúl a háromszoros Év Motorja díjjal kitüntetett 1,0 literes EcoBoost erőforrás 140 literes változata is megrendelhető lesz, aminek üzemanyag-fogyasztási és CO₂-kibocsátási értékei ugyanazok, mint a 125 lóerős kivitelé (5,4 l/100 km; 125 g/km).

Az autó új Sport felszereltségi csomagjában olyan tételek szerepelnek, mint az egyedi kivitelű, 17 colos fekete könnyűfém keréktárcsák, a fekete tetőfényezés és az ehhez illő külső tükörburkolatok, a sötétített üvegezés, az egyedi futóműtuning, a Sony DAB digitális rádióval szerelt audiorendszer Ford SYNC csatlakozással, 4 colos színes kijelzővel és opcionális navigációval, valamint – a csomagtérajtóra szerelt pótkerék nélkül megrendelt modelleken – a tolatókamera. A fényezések kínálatában új tétel a mutatós Golden Bronze árnyalat. A 2015-ös év elejétől az EcoSport már a csomagtérajtóra szerelt pótkerék nélkül is megrendelhető.

„Az EcoSport modellt a bolygó legkeményebb terep- és klímaviszonyai között fejlesztettük ki, hogy még izgalmasabban egészítse ki növekvő európai SUV-családunk kínálatát. A belgiumi Lommel Próbapálya mérnökei jó munkát végeztek a menetdinamikai tulajdonságok fejlesztése során, így az EcoSport kellemes vezetési élményt ígér európai vásárlóink számára,” nyilatkozta Joe Bakaj, a Ford Európa termékfejlesztésért felelő alelnöke.

Az új motorváltozat mellett az autóhoz a Ford 95 lóerős, 1,5 literes TDCi blokkja is megrendelhető; az egység üzemanyag-fogyasztása 4,4 l/100 km, CO₂-kibocsátása pedig 115 g/km. A kínálatban szerepel még az 1,5 literes Ti-VCT motor is, amely 6,3 liter benzint fogyaszt 100 kilométeren, és 149 g/km a CO₂-kibocsátása. Mindegyik motor megfelel az Euro 6 károsanyag-kibocsátási előírásoknak. 2015 januárja és novembere között a Ford 35.800 darab EcoSport modell értékesített, vagyis háromszor annyit, mint a 2014-es év azonos időszakában.

Kuga: új stílus, új technológia

A Kuga SYNC 2 csatlakozási rendszerében egyszerű hangutasításokkal kezelhető a mobiltelefon, a fedélzeti szórakoztató rendszer, a klímaberendezés és a navigáció. Hátramenetben bekapcsol a Tolatókamera, és a 8 colos színes érintőképernyő valós idejű képet ad az autó mögötti területről, megkönnyítve a manőverezést. A Kuga tökéletesített panorámateteje jobb szellőzést biztosít az utasok számára, s a karosszéria színkínálatában megjelenik az új Green Instinct és Shadow Black árnyalat, méghozzá prémium Mica kivitelben.

A második generációs Kugában 2012-ben debütált az európai piacokon az Intelligens Összkerékhajtás, és az autóhoz Kézhasználat Nélkül Nyitható Csomagtérajtó, Aktív Parkolóasszisztens, Active City Stopés Közlekedési Tábla Felismerés is rendelhető.

A Kuga vásárlói hatfokozatú manuális és PowerShift automata sebességváltót is rendelhetnek, amelyekhez a Ford modern, 2,0 literes TDCi dízelének 120, 150 vagy 180 lóerős kivitele csatlakozhat 120 g/km legalacsonyabb CO₂-kibocsátással és 4,6 l/100 km legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztással. A kínálatban a Ford 1,5 literes EcoBoost benzinmotorja is szerepel (150 LE vagy 182 LE) 143 g/km legalacsonyabb CO₂-kibocsátással és 6,2 l/100 km legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztással. 2015 januárja és novembere között a Ford 92.900 darab Kuga modell értékesített, ami 19 százalékos növekedést jelent a 2014-es év azonos időszakához képest.

* Az üzemanyag-fogyasztási és CO₂-kibocsátási adatokat az Európai Unió 715/2007/EC számú szabványa által előírt technikai kívánalmak és műszaki adatok alapján, illetve az EC/692/2008 rendelet alapján regisztrálták. Az üzemanyag-fogyasztási és CO₂-kibocsátási adatok egy járműtípusra, nem pedig egy adott járműre vonatkoznak. Az alkalmazott tesztelési eljárás lehetővé teszi a különféle járműtípusok és különféle gyártmányok összehasonlítását. A közúti üzemanyag-fogyasztás eltérhet az itt közölt adatoktól, mivel egy autó üzemanyag-fogyasztását befolyásolhatja a vezetési stílus, vagy egyéb, nem műszaki jellegű tényezők is. A CO₂ az az üvegházhatású gáz, ami a legnagyobb mértékben felelős a globális felmelegedésért. Az MPG mértékegységben megadott fogyasztási adatok birodalmi (angol) gallonban értendők, és megfelelnek az európai vezetési ciklus mérési előírásainak. A világ más pontjain alkalmazott, eltérő vezetési ciklusokon és előírásokon alapuló mérései eredmények ezektől eltérhetnek.

** A Ford Európa jelentése szerint a vállalat a 20 legfontosabb európai piacon folytat kereskedelmi tevékenységet Nemzeti Márkaimportőrökön keresztül. A vállalat 20 legfontosabb európai piaca Ausztria, Belgium, Nagy-Britannia, Csehország, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Írország, Olaszország, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Portugália, Spanyolország, Románia, Svédország és Svájc.

A Ford Motor Company globális autóipari és mobilitási vállalat, amelynek központja a Michigan állambeli Dearborn. Az összesen mintegy 203.000 alkalmazottat foglalkoztató, világszerte 67 gyártóüzemet működtető vállalat alaptevékenysége a Ford személyautók, haszongépjárművek, SUV-ok és elektromos hajtású autók, valamint a Lincoln luxusautók gyártása, értékesítése, finanszírozása és a velük kapcsolatos szolgáltatások biztosítása. Ugyanakkor a Ford lendületesen dolgozik az új lehetőségek kiaknázásán is a Ford Intelligens Mobilitás terv alapján, aminek célja, hogy piacvezetővé tegye a vállalatot a konnektivitás, a mobilitás, az önállóan működő autók, a vásárlói élmény és az adatfeldolgozás területén. A vállalat a Ford Motor Credit Company révén pénzügyi szolgáltatásokat is nyújt. Amennyiben több információra van szüksége a Ford termékeiről vagy a Ford Motor Credit Company szolgáltatásairól, kérjük, keresse fel a www.corporate.ford.com vagy a www.ford.hu honlapot

A saját tulajdonú vállalatokban körülbelül 53.000 alkalmazottat, az összevont, illetve nem összevont közös vállalkozásokkal együtt pedig mintegy 68.000 embert foglalkoztató Ford Európa felel a Ford márkához tartozó autók gyártásáért, értékesítéséért és karbantartásáért Európa 50 piacán. A Ford Motor Credit Company mellett a Ford Európa üzleti tevékenysége magában foglalja a Ford Ügyfélszolgálat és 24 gyártóüzem (16 saját tulajdonú vagy összevont közös vállalat és 8 nem összevont közös vállalkozás) működtetését. Az első Ford autókat 1903-ban szállították Európába – ugyanabban az évben, amikor a Ford Motor Companyt alapították. Az európai gyártás 1911-ben indult meg.

Comments (0)

Add comment

Comment

Agree With Privacy Policy