Skip to content
A Ford Chariot szolgálatatása bővül Londonban
A Ford Chariot szolgálatatása bővül Londonban

Hírek -

A Chariot kibővíti londoni transzfer-szolgáltatását, hogy a vállalatok lerövidíthessék a dolgozók munkába járásának idejét, megkönnyítsék az ingázást, és mérsékeljék a forgalmi torlódásokat

LONDON, 2018. augusztus 30. – A Chariot, a Ford városi transzfer-szolgáltatása a héten elsőként indítja be első olyan európai útvonalait, amelyek kifejezetten a vállalatok és az egyetemi kampuszok számára kínálnak egyszerűbb, stresszmentesebb közlekedést.

A Chariot idén kezdett el működni Londonban; a cég minibuszos transzfer-szolgáltatása praktikus megoldást kínál azoknak a városlakóknak, akik olyan környékeken élnek, ahonnan nehezen jutnak el a tömegközlekedés megállóiba. A Chariot figyelme most a nagyvállalatok és a városon kívül fekvő kampuszok felé fordult, amelyek szintén körülményesen érhetők el tömegközlekedéssel. Azzal, hogy az ide bejáróknak nem kell autóba ülniük, a Chariot hatékonyan csökkenti a forgalomban résztvevő járművek számát, miközben minden érintett számára hatékony közlekedési megoldást kínál.

A rossz tömegközlekedésű munkahelyek folyamatosan szembesülnek azzal a problémával, hogy egyre nehezebben tarthatják meg értékes, tehetséges munkatársaikat, ráadásul – mindent egybevetve – 30.000 fontjukba kerül egy emiatt távozó dolgozó helyettesítése vagy pótlása.* Ám ha egy munkavállaló olyan cégnél dolgozik, amely aktívan csökkenti a munkába járás miatti stresszt, sokkal vonzóbbnak tartja a munkahelyét.

“A cégek tudják, hogy a jól szervezett munkába járás komoly változást jelenthet a dolgozók életminőségében – ezzel együtt pedig a munkájuk minőségében is,” vélekedett Nico de Luis, a Chariot nemzetközi járatszervezési igazgatója. “A Chariotnál kényelmes, modern és hatékony közlekedési szolgáltatást kínálunk, ami egyszerre jelent előnyt a dolgozók, a munkáltatók és – forgalomenyhítő hatása miatt – a város számára.”

Az első új Chariot-útvonal a Chariot és a fenntartható közlekedésre szakosodott, díjnyertes easitNETWORK csoport együttműködésével alakult ki. A szolgáltatás azok számára elérhető, akik rendszeresen ingáznak a Heathrow repülőtér közelében fekvő nyugat-londoni Stockley üzleti park és a fontos tömegközlekedési központként működő Hayes & Harlington Vasútállomás között. (A szolgáltatás jövőre az új Elizabeth Line vasútvonalra is kiterjed majd.) Európa egyik legfontosabb üzleti negyedében, a mintegy 75 hektáros területen fekvő Stockley Parkban több mint 7500 ember dolgozik olyan nagyvállalatoknál, mint az IBM, az Apple vagy a BP.

A Stockley Park úthálózata (amelynek része az M25 London körgyűrű, valamint a Heathrow repülőtérre és a fővárosba vezető M4 és M40 főutak) a csúcsidőszakban rendkívül zsúfolt, ezért az irodapark vezetése arra ösztönzi a cégeket és alkalmazottjaikat, hogy lehetőleg tömegközlekedéssel járjanak be, vagy használjanak olyan környezettudatosabb megoldásokat, mint a telekocsi.**

Az ingyenes easitSTOCKLEY PARK Shuttle Bus járatok minden hétköznap reggel és délután, vagyis a csúcsidőszakban közlekednek, közbenső megálló nélkül ingázva a Hayes & Harlington vasútállomás és a Stockley Park között. További szolgáltatás a Stockley Park és a közelben lévő Intu Uxbridge bevásárlóközpont között üzemelő Lunchtime Shopper, amely lehetőséget kínál a dolgozóknak, hogy kicsit lazítsanak, és elintézzék a teendőiket.***

A Stockley Parkban dolgozó emberek számára praktikus lehetőséget jelent a Chariot szolgáltatása, amelyben egy okostelefonos alkalmazással foglalhatnak ülést maguknak egy minibuszon, majd élőben követhetik, hogy merre jár a kiválasztott jármű. A csekély üzemanyag-fogyasztású, 14 üléses Ford Transit minibuszok tágas, légkondicionált utastérrel teszik kényelmesebbé az utazást.

“Az új easitSTOCKLEY PARK Shuttle Bus munkába állítása fantasztikus lehetőség az easitNETWORK számára, és már nagyon várjuk az együttműködést a Chariottal, hogy még kellemesebb munkába járást kínálhassunk az easitMEMBER ügyfelek számára,” mondta el Dr Mel Mehmet, az easitNETWORK alapító vezérigazgatója.

Az ezen a héten elinduló, ingyenes easit STOCKLEY PARK Shuttle Bus járatok szeptember 3-án kezdenek teljes kapacitással közlekedni. A szolgáltatás mindenki számára ingyenes lesz, akik december 1-ig feltelepítik telefonjukra a Chariot alkalmazását; ezt követően viszont már csak az easitMEMBER ügyfelek utazhatnak ingyen.****

# # #

* https://www.telegraph.co.uk/finance/jobs/10657008/Replacing-staff-costs-British-businesses-4bn-each-year.html

** Stockley Park Travel Plan (WSP | Parsons Brinkerhoff), section 4.5: https://www.stockleypark.co.uk/wp-content/uploads/2016/10/Stockley_Park_Travel_Plan_FINAL_Aug_2015.pdf

*** easitSTOCKLEY PARK Shuttle Bus járatok indulása a Hayes & Harlington vasútállomásról a Stockley Parkba: hétköznap 06:30 órától 09:30 óráig, vissza pedig 16:00 órától 19:00 óráig; a Lunchtime Shopper járatai 12:00 és 14:00 óra között közlekednek a Stockley Park és az Intu Uxbridge bevásárlóközpont között.

**** További információk az easitMEMBER tagságról az info@easit.org.uk vagy a www.easit.org.uk/easitstockley-park honlapokon

A Chariot

A Ford Motor Company saját tulajdonú – és az Intelligens Mobilitás részleg részeként működtetett – leányvállalata, a Chariot naponta több mint 100 útvonalon üzemel San Francisco-ban, New York-ban, Austinban, Seattle-ben, Columbusban és Londonban. A mindennap két használatra tervezett szolgáltatáshoz a felhasználók egyszerűen lefoglalhatják helyüket egy iOS vagy Android alkalmazással, majd beszállhatnak a vállalat 14 személyes Ford Transit személyszállítójába, amit barátságos és profi alkalmazott vezet. További információ: www.chariot.com.

Az easit

Az easitNETWORK egy olyan munkaközösség, amelynek célja, hogy támogassa és ösztönözze a legbefolyásosabb helyi vállalkozásokat, hogy alternatív és fenntartható közlekedési megoldásokat alkalmazzanak a szennyezés csökkentése, a forgalmi torlódások mérséklése és az alkalmazottak elégedettségének növelése érdekében. Azzal, összefogja hogy egy-egy terület legfontosabb munkáltatót, az easitNETWORK kritikus tömeget hoz létre, amely lehetővé teszi számos olyan kezdeményezés bevezetését és alkalmazását, amelyeket egy-egy szervezet külön-külön nem tudna bevezetni.

Témakörök

Sajtókapcsolatok

Tamas Lajtner

Tamas Lajtner

Sajtókapcsolatok Communications & Public Affairs Manager LinkedIn

Kapcsolódó történetek

A Ford Motor Company képviseletét Magyarországon és a Közép-Kelet-európai régióban a Ford KKE Kft látja el

A Ford Magyarország 38 hivatalos Ford márkakereskedőjével teljeskörű értékesítési, szerviz és vevőszolgálati tevékenységgel, alkatrész forgalmazással és a Ford Credit révén teljeskörű finanszírozással áll a magyar vásárlóközönség rendelkezésére.

Ford Magyarország
Galamb József u 3.
2000 Szentendre
Hungary