Skip to content
A 2017-es Ford Shelby GT350 Mustanghoz
A 2017-es Ford Shelby GT350 Mustanghoz

Sajtóközlemény -

Gazdagabb alapfelszereltség és új fényezések a 2017-es Ford Shelby GT350 Mustanghoz

A Ford Performance gazdagabb alapfelszereltséggel kínálja az idén júniustól forgalomba kerülő Shelby® GT350 Mustang modellt. Az új tételek arról a kívánságlistáról származnak, amit minden idők leginkább versenykész Mustangjának vásárlói állítottak össze.

A 2017-es modellévben a Shelby GT350 Mustang alapfelszereltségének része lesz a Versenypálya Csomag, amelyben olyan opciók szerepelnek, amit a vásárlók eddig csak opcióként rendelhettek meg – ezentúl tehát nem kell választaniuk a Versenypálya Csomag és más opciók között. Ilyen például a hátsó üléssori opció, mely tavalyi év végén került be a Shelby GT350R kínálatába.

A 2017-es Shelby GT350 kínálatában emellett három új fényezés, valamint egy Elektronikai Csomag és egy Kényelmi Csomag is megjelenik.

A 2017-es Shelby GT350 Mustang új felszereltségi tételei:

  • Az alapfelszereltség részét képező Versenypálya Csomagban olyan elemek szerepelnek, mint az alumínium toronymerevítés, a nagy leszorító erőt biztosító csomagtérajtó-légterelő, a motorolaj-, sebességváltó- és differenciálmű-hűtők, valamint a MagneRide™ lengéscsillapító rendszer
  • Három új fényezés (Ruby Red Metallic, Lightning Blue és Grabber Blue) váltja fel a Deep Impact Blue és a Competition Orange árnyalatokat
  • A kínálatban két új csomag jelenik meg. Az Elektronikai Csomagban a SYNC® 3 hangvezérlésű navigáció és egy kilenc hangszórós audiorendszer szerepel; a Kényelmi Csomag ugyanazokat az opciókat tartalmazza, ám a kézzel állítható Recaro ülések helyett bőrkárpitozású, motoros állítású sportüléseket kínál
  • Az Elektronikai Csomagban, a Kényelmi Csomagban és az R-Elektronikai Csomagban az eddigi hét hangszórós rendszerek helyett kilenc hangszórós audio-berendezések szerepelnek

Témakörök

Címkék


A Ford Motor Company globális autóipari és mobilitási vállalat, amelynek központja a Michigan állambeli Dearborn. Az összesen mintegy 203.000 alkalmazottat foglalkoztató, világszerte 67 gyártóüzemet működtető vállalat alaptevékenysége a Ford személyautók, haszongépjárművek, SUV-ok és elektromos hajtású autók, valamint a Lincoln luxusautók gyártása, értékesítése, finanszírozása és a velük kapcsolatos szolgáltatások biztosítása. Ugyanakkor a Ford lendületesen dolgozik az új lehetőségek kiaknázásán is a Ford Intelligens Mobilitás terv alapján, aminek célja, hogy piacvezetővé tegye a vállalatot a konnektivitás, a mobilitás, az önállóan működő autók, a vásárlói élmény és az adatfeldolgozás területén. A vállalat a Ford Motor Credit Company révén pénzügyi szolgáltatásokat is nyújt. Amennyiben több információra van szüksége a Ford termékeiről vagy a Ford Motor Credit Company szolgáltatásairól, kérjük, keresse fel a www.corporate.ford.com vagy a www.ford.hu honlapot

A saját tulajdonú vállalatokban körülbelül 53.000 alkalmazottat, az összevont, illetve nem összevont közös vállalkozásokkal együtt pedig mintegy 68.000 embert foglalkoztató Ford Európa felel a Ford márkához tartozó autók gyártásáért, értékesítéséért és karbantartásáért Európa 50 piacán. A Ford Motor Credit Company mellett a Ford Európa üzleti tevékenysége magában foglalja a Ford Ügyfélszolgálat és 24 gyártóüzem (16 saját tulajdonú vagy összevont közös vállalat és 8 nem összevont közös vállalkozás) működtetését. Az első Ford autókat 1903-ban szállították Európába – ugyanabban az évben, amikor a Ford Motor Companyt alapították. Az európai gyártás 1911-ben indult meg.

Sajtókapcsolatok

Tamas Lajtner

Tamas Lajtner

Sajtókapcsolatok Communications & Public Affairs Manager LinkedIn

A Ford Motor Company képviseletét Magyarországon és a Közép-Kelet-európai régióban a Ford KKE Kft látja el

A Ford Magyarország 38 hivatalos Ford márkakereskedőjével teljeskörű értékesítési, szerviz és vevőszolgálati tevékenységgel, alkatrész forgalmazással és a Ford Credit révén teljeskörű finanszírozással áll a magyar vásárlóközönség rendelkezésére.

Ford Magyarország
Galamb József u 3.
2000 Szentendre
Hungary