Skip to content
HÁROM JYSK ÁRUHÁZ MEGÚJULVA VÁRJA A VÁSÁRLÓKAT FEBRUÁRTÓL

Hírek -

HÁROM JYSK ÁRUHÁZ MEGÚJULVA VÁRJA A VÁSÁRLÓKAT FEBRUÁRTÓL

A JYSK folyamatosan újítja meg hazai áruházait: február elsején a kistarcsai, siófoki és a pécsi Makay úti üzlet is megfiatalodva, még több inspirációt kínálva nyílt meg újra. Az üzletek a JYSK legmodernebb, 3.0-ás koncepciójának megfelelve várják a vásárlókat.

Az új áruházak nyitása mellett a meglévő üzleteit is folyamatosan átépíti a JYSK a 3.0-ás koncepció szerint, ez azt jelenti, hogy 2024 év végéig világszerte a JYSK minden áruháza megújul, Magyarországon pedig 2023. augusztus végéig összesen 67 áruház üzemel majd az új koncepciónak megfelelően.

Február 1-jén nyílt meg újra a JYSK kistarcsai üzlete a Semmelweis téren, valamint a pécsi, Makay István úti – közismertebb nevén uránvárosi - üzlet és a Siófoki JYSK áruház is megújult. Az újranyitások sikeresek voltak a vásárlók körében is, hisz a Kistarcsai üzletben több mint ötször annyi vásárló volt, mint általában, míg Pécsett kilencszer több érdeklődő látogatott el az újranyitás napján az áruházba.

Az új koncepció jegyében az áruházak világos padlózatot és új világítást kapnak és egyszerűbbé válik a sorok közötti navigáció. A bútorok közötti eligazodást 3 bemutató-szoba – egy háló, egy étkező és egy étkezővel egybekötött nappali – segíti. Az alvás szakértőjeként azonban a JYSK külön matrac-stúdiót is kínál, ahol a vásárlók otthonos környezetben nem csupán tanácsokat kapnak, de ki is próbálhatják a termékeket. A dekorációs kellékek és kiegészítők pedig még nagyobb területet kaptak, ahol szezonálisan frissülő, az aktuális trendeket követő termékek széles választékát találják.

A munkálatok során kiemelt figyelmet fordítottak az energiahatékonyságra, így például az izzókat LED-ekre cserélték, a szociális helyiségekbe pedig mozgásérzékelőt szereltek. Az új koncepció jegyében az üzletekben a világítás szakaszolt, 3 ütemben lehet felkapcsolni, amelynek köszönhetően kevesebb fény mellett is nagyszerű vásárlási élmény nyújtható, miközben az áruházak világításának energiafogyasztása legalább 25%-kal csökkenthető.

A tapasztalatok szerint az újranyitás kapcsán a JYSK áruházaiban a beltéri bútorok, a matracok, a paplanok, a párnák, a díszpárnák és a plédek a legnépszerűbb termékcsoportok. Az áruházlánc azonban a megújulás kapcsán számos akcióval és ajándékkal is várja vásárlóit.

„Új vásárlási élménnyel és hangulattal várjuk vásárlóinkat, akiket egy héten át komoly nyitási kedvezmények és akciós árak fogadnak. Így például az első 500 vevőnk, aki 5000 forint felett vásárol, ajándék párnát kap, valamint a készlet erejéig, a reklámújságban található kupon felmutatásával, ajándék bevásárlótáskát adunk" – mondta Göbl Zsombor, a Pécsi uránvárosi üzlet vezetője.

Kistarcsán pedig az első 200, 10 .000 forint felett vásárló vevő ajándék törülközőt kap.

A dán üzletlánc jelenleg 91 áruházat üzemeltet országszerte, a 2023. augusztus végéig tartó üzleti évben 4 új üzlet nyílik, további 12-t átépítenek, 2 nagyobb alapterületet kap.

Címkék

Sajtókapcsolatok

Szilvási Krisztina

Szilvási Krisztina

Sajtókapcsolatok Communications Manager JYSK Magyarország 06 20 623 91 62

Scandinavian Sleeping & Living

A JYSK egy skandináv gyökerű nemzetközi kiskereskedelmi áruházlánc amely megkönnyíti bármely szoba vagy kert berendezését.

A JYSK több mint 3400 áruháza és webshopja 48 országban nagyszerű ajánlatokkal és hozzáértő kiszolgálással várja vásárlóit bármely felületen.

Az alapító Lars Larsen első boltját Dániában 1979-ben nyitotta meg. A JYSK ma már 30000 munkatárssal rendelkezik.

A JYSK a családi tulajdonú Lars Larsen Csoport része, amelynek az éves forgalma a 2021/22-es gazdasági évben 5,869 milliárd euró volt. A JYSK forgalma a 2021/22-es gazdasági évben 4,87 milliárd euró volt.